Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Jogosan érzem ezt képmutatásnak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan érzem ezt képmutatásnak?

Figyelt kérdés
Majdnem egy éve szakítottam az exemmel aztán pár hónapja felkeresett facebookon azt mondta sokat gondol rám rossz érzés hogy nem tudja mi velem legyünk legalább bartok. Mondtam hogy rendben van. Elkezdtem vele beszélgetni bár kissé felszínesen a mostani párom meg tartott egy szentbeszédet arról hogy ő nem akar beleszólni de ez szerinte nem jó ötlet és hogy ő se tartja a kapcsolatot az exével. Nekem is kicsit rossz érzésem volt de nem akartam elküldeni viszont végül pár nap alatt összevesztünk valamin sz exemmel így annyiban maradt törölt is. Most meg pár napja a páromat bejelölte az exe és elkezdett vele beszélgetni meg a lány a képeit is like-olgatna sőt azt is megbeszélték hogy találkoznak. Ez engem egy kicsit bosszant azok után amit nekem mondott ráadásul azóta azt vettem észre hogy nem meri előttem megnyitni az üzeneteit Facebookon. Van úgy hogy odabújok hozzá miközben laptopozik és látom hogy van üzije várok picit nem nézi meg aztán direkt kimegyek a mosdóba mire visszajövök megnézi. Nem vagyok féltékeny típus de ez mégis bosszant picit főleg hogy sokiáig voltak együtt a csajjal és ő hagyta ott a párom szóval nem rajta múlott.
2016. márc. 24. 23:28
 1/8 anonim ***** válasza:
79%
Ezek szerint meggondolta magát és te is nyugodtan találkozhatsz az exeddel.
2016. márc. 24. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
33%
Most eszed a levest amit főztél.
2016. márc. 24. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
54%

Ha van eszed, összehozod az exedet a srácod exével.

Az exem megáll!

2016. márc. 25. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
61%

Képmutatás. Képmutatás everywhere.


Amúgy megértelek, hogy rossz hogy most az exével dumcsizgat a párod. De te vezetted rá erre, akaratlanul is.


Te miért is akartál "barátkozni" a drága exeddel? Miféle jó barátság sülhet ki abból? Miért pont az exedre van szükséged, nincs más barátod? Akkor arra még nem gondoltál, hogy ezt a párod nem szeretné? Mit gondolsz, mennyire jó hatással van egy kapcsolatra, ha az ex felbukkan és hirtelen "barátkozni" akar? (Hahaha, barátkozni, na persze!:))) Elárulom, semmennyire nincs jó hatással. Ha szereted a párod, az exednek végleg búcsút kellett volna intened. Végleg. Ki kell zárni az életedből. Annyit megtehetsz, hogy ne legyél bunkónak titulálva (persze csak ha ezt megérdemli az a bizonyos ex), hogy ha max összefuttok valahol, köszönsz neki, ha kérdez mizu, válaszolsz 1-2 szóban, és viszontlátásra!


Jól írták. Edd meg amit főztél. Nem gondolod, hogy esetleg ez nem is képmutatás? Butaságot mondasz, amivel csak magadat akarod most nyugtatgatni. Ez inkább egyfajta "bosszú", azaz visszavágó a te kis "ex-barátos" sztoridra. Ha neked szabad barátkozni az exeddel, akkor neki is. Vagy nem egyenragúak vagytok a kapcsolatban?! :)

2016. márc. 25. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Hát ja,kicsit képmutatás.

Te nem,de ő igen.

2016. márc. 25. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Magából indult ki.

Ha füttyent az exe, már fut is. Vissza akarja kapni.

Azért nem tetszett neki mikor te beszélgettél vele, mert azt hitte még te is többet érzel.

2016. márc. 25. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Nem bosszúból csinálta ez biztos és én sem akartam puszipajtás lenni az exemmel nem örültem neki mikor felkeresett és ezt a párom is tudta. De alapvetően nem haragban váltunk el nem tett semmi rosszat így nem akartam szemét módon elküldeni. Abban meg száz százalékig biztos vagyok hogy amit tesz nem bosszúból teszi nem olyan és mikor nekem mondta hogy nem jó ötlet nem azért mondta mert zavarta a dolog csak megjegyezte hogy szerinte nem jó ötlet. Ezért is zavar a dolog mert ha így gondolja akkor ezt most miért?
2016. márc. 25. 10:47
 8/8 omba ***** válasza:

Nem képmutatás, annál rosszabb. Képmutatás akkor volna, ha csak rád vonatkozna az ex-szel való kapcsolattartás tilalma, rá nem.

De az, hogy titkolja, rejtegeti a kapcsoltuk mibenlétét, az gáz.

2016. márc. 25. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!