Ti mit tennétek a helyemben? Nyomulni nem akarok, könyörögni sem, de hogyan éreztessem vele, hogy mekkora butaság szakítani az első adandó alkalommal, a gond van?

Nem is tudom, hol kezdjem.2,5 éve voltunk együtt a párommal. Amolyan első látásra szerelem volt. Igazi, ideális kapcsolat. Nem veszekedtünk, szerettünk együtt lenni, voltak közös hobbijaink, barátaink, élményeink. Szerettünk együtt nevetni, főzni, stb. Január végén azonban hirtelen szakított velem. Egy szombati napon tisztáztuk, hogy összeköltözünk, kedden közölte, hogy átgondolta és nem látja a közös jövőt, mert már nem szerelmes. Azt mondja szeret velem lenni, jó velem a szex is, tudja, hogy nagyon jók vagyunk együtt és, hogy meg tudnánk beszélni, de attól tart, hogy ha nem most akkor majd 2 év múlva tartunk ugyanitt és ennek nem látja értelmét. Azóta eltelt másfél hónap, de még mindig úgy érzem, hogy hibát követünk el, ha hagyjuk egymást elmenni. Nem tudom, hogy hogyan tudnám ezt neki jelezni. Tudom, hogy nem járhatok utána, nem erőltethetem, nem is teszem. De félek, hogy ha nem jelzek neki valahogy, akkor csak elmegyünk egymás mellett. Azóta hetente egyszer találkozunk, mert ő az angol tanárom is, de próbálok mindig erősnek és pozitívnak tűnni. Közben átgondoltam azt is, hogy hol ronthattuk el. Tudom, hogy én hol hibáztam, hogy túl sokat panaszkodtam és túlságosan alárendelődtem a kapcsolatunknak. Azt is sejtem, hogy fél az elköteleződéstől. Tehát a kérdésem, hogy ti mit tennétek a helyemben? Nyomulni nem akarok, könyörögni sem, de hogyan éreztessem vele, hogy mekkora butaság szakítani az első adandó alkalommal, a gond van? A válaszokat előre is köszönöm!