Ti adnátok időt egy ilyen férfinak gyerekvállalás terén?

Történetem a következő. Én idén töltöm a 30-at, ő a 32-t. A minap sokadjára vettem elő neki a témát, hogy áll a gyerekvállalással. Eddig mindig kihátrált, ezért várjunk, azért várjunk, majd ekkor, majd akkor. Végül most borult a bili, kerek perec megmondta, ő nem érzi úgy, hogy gyereket akar. Egyszerűen neki nem "hiányzik" az életéből, mert neki így is kerek minden. Hosszasan beszélgettünk róla, mert nem hinném, hogy ezt így 6 év után kellett volna közölnie. Ő azt mondta, soha nem hitegette velem az ellenkezőjét, pedig igen. Azt mondta, ha konkrét választ kell adnia, akkor inkább a nemre hajlik, de azért nem kell 100%-ra vennem, lehet egyszer majd benne is megérik a gondolat, de egyelőre biztos nem. Ellenben azt hozzátette, ha összejönne (jelenlegi védekezésünk mellett a pakliban benne van), azt mondaná, vágjunk bele! Szóval nekem tök az jön le, hogy amit szándékosan/kimondva nem akarna, hogy úgy hozná a sors, egyértelmű lenne a dolog. Elmondtam neki, hogy 30 éves nő vagyok, számomra fontos, hogy legyen jövőképem. Erre azt válaszolta, aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik, nem kell mindig mindent görcsösen akarni és erőltetni. Végül is belátta, hogy a hiba e téren benne van, de erről nem tehet. És való igaz. Viszont azt se akarom, hogy tőlem elvegye a lehetőséget. Oké, mondjuk azt, összejön 1 éven belül, boldogan élünk, nem akartuk görcsösen és jajjdejó. Mi van, ha nem csúszik be? Ha eltelik 1-2-3 év, én nagyon akarom, de pont nem vagyunk annyira termékenyek, hogy csak úgy becsússzon. Akkor mit teszek? Könyörgök majd neki? Vagy okolom az elvesztegetett évek miatt? Mert arra vártam, majd csak megérik a gondolat benne is? Hülye dolog, mert amúgy meg tök sokszor van, hogy meséli, hogy a kollégája hogy neveli a gyerekét, és jajj, ő biztos nem így fogja, ő biztos elviszi majd ide meg oda, meg hasonlók. Vagy hogy ő előre tuti nem akarja majd tudni a születendő gyereke nemét, meg ilyen apróságok. Sőt, már egy véletlen folytán választott nevünk is lenne. Minap az édesanyjának odabiggyesztette félig-meddig poénosan, na legközelebbi karácsonykor már lehet gyerek is lesz. Mert szóba jött, hogy ez már a sokadik karácsonyunk volt együtt. Hogy gondolkozhat valaki ennyire ellentétesen? Vagy ez talán férfiaknál sokkal inkább fejben dől el? Úgy értem, faggattam, és arra jutottam, a jelenlegi életét/életünket félti. Hogy egy döntéssel mindent megváltoztatunk. Hogy fogjuk-e majd bírni/jól csinálni, ugye nem bánjuk meg, ugye mindig lesz elég pénzünk úgy, hogy egy gyerekről is gondoskodni kell, ugye minden meg tudunk majd neki adni? Még ha csak úgy besikerül, akkor ez mind mellékes, nincs min agyalni, hisz jön és kész. Azt hiszem, ő valahogy így fogja fel. Én nő vagyok, nálam genetikailag kódolva van, így kicsit másképp is fogom fel...