Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eddig féltem az extől, mostmár még jobban. Mit tegyek?
Sziasztok
A problémám a következő. 10 hónapja vagyunk együtt a párommal ebből 7 hónapja együtt is élünk a szüleinél.
Tudni kell, hogy kb egyik kapcsolatból a másikba ugrott és engem nagyon bánt, a saját példámból kiindulva, hogy egy 4 éves kapcsolatot nem lehet ilyen könnyen kiheverni.
Eleinte csak egy smst találtam a telefonjában, hogy megbánta, meg reméli még együtt lesznek. 1 honapja voltunk együtt mikor ezt írta. A lány lerázta, hogy ő már túl van rajta. Nem szóltam róla, hogy tudom. Úgy gondoltam, hogy megértem, nekem is nehéz volt, nem hagyott el majd kiheveri.
Viszont most meginogtam nagyon. Megnéztem az előzményeit. Úgy tűnik a lánynak alakul valami kapcsolat. Nézegette a csajt meg a lehetséges jelöltet az egyik közösségi oldalon. Emellett még találtam pornó és társkereső oldalt, ahol a szomszéd faluból nézett lányokat.
Mit tegyek? Kétségbe vagyok esve. Szólni nem szóltam neki róla, de nyomaszt nagyon. Miért költözött össze velem ha még kötődik a lányhoz? Nagyon félek, hogy mi lesz velünk.
Sajnos nem költözött össze veled, hanem Te beköltöztél hozzá, a szüleihez. (Nagyon más felállás...!)
Az, hogy megnézte az exét meg az új palit meg pornóoldalakat, hát ezen sokat nem rugóznék, velem is előfordul, hogy rákeresek a hárommal ezelőtti vagy a diákkori szerelmemre és megnézem, mi a helyzet vele. És becsszóra nem remélek semmit egyiktől sem. :)
A társkereső már neccesebb, de azért erre is lehet magyarázat. (Pornót meg a fiúk/férfiak 90%-a néz, szóval ez nem számít.)
Ami viszont nem derül ki a részletes leírásból:
- milyen a kapcsolatotok úgy egyébként. Azon kívül ugye, hogy időnként átkutatod a telefonját és az előzményeit.
- milyen terveitek vannak egymással?
- hogyan kommunikáltok? Gyanítom sehogy, különben már rég megbeszéltétek volna az egészet.
Szóval ennyiből nem lehet tudni semmit, a párod lehet csaló, ahogy ártatlan is, de ezt egyedül te tudod kideríteni. És nem nyomozással, hanem tiszta, egyenes beszélgetéssel.
hááát ezek alapján nem tűnik túl elkötelezettnek.. igazából 3 hónap után összeköltözetek.. korai volt még
egyelőre én nem szakítanék, de legyen terved, ha el kell költöznöd.
Első felállásban albérletben laktunk, de nem bírtuk az anyagiakat. Így jött ez a megoldás.
Próbáljak beszélni vele?
Ő nem tudja, hogy kutakodtam utána.
Viszont vesztünk már úgy össze, hogy összepakoltam a cuccom, hogy megyek. Akkor meg az utamba állt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!