Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jogos volt a barátnője kiakadása?

Figyelt kérdés

Egyik még régebben mondta, hogy festhetnék neki valamit, de eddig nem nagyon volt rá időm a munka, suli meg egyéb dolgok miatt. A téli szünetet viszont direkt erre szántam, tudom, hogy szereti a háborús meg tankos dolgokat, úgyhogy egy havas, téli tájat festettem, katonákkal meg tankokkal. Szóval egy tök átlagos kép lett. Nagyon örült neki, ki is tette a falára, meg mutogatta mindenkinek, szóval odáig volt érte, nagyon aranyos volt. Viszont ez a barátnőjének kevésbé tetszett, sőt. Mikor meglátta teljesen kiakadt, elmondta mindennek a képet meg engem is, és azt mondta, hogy addig nem is megy föl hozzá, amíg le nem szedi, és annyira összevesztek, hogy napok óta nem is beszélnek. Mondtam neki, hogy nyugodtan tegye el máshova, én nem akartam, hogy ekkora balhé legyen belőle, nem ez volt a szándékom, de azt mondta, hogy ő csak azért is fönt hagyja.

Szerintetek igaza van a lánynak?


L/19



2016. jan. 23. 13:55
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

"Egyik"


Egyik mi? Egyik barátod, egyik exed? Ha ex, akkor valahol érthető, bár nem rajtad kéne kiakadnia a leányzónak, hiszen a srác kérte a képet. Ha barátról van szó, pláne nincs igaza.


Te nem vagy hibás, így ne is törődj vele, majd ők lemeccselik.

2016. jan. 23. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Megmondom őszintén, én nem szívesen nézegetnék a falon minden nap katonás/háborús festményt, de mivel nem élnek együtt, így nem volt jogos a kirohanása.
2016. jan. 23. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

*Egyik haverom

Bocsánat, nem is vettem észre. :)

2016. jan. 23. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
63%
nem jogos, de a féltékenység egy nőnek épp elég indok
2016. jan. 23. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

Nem lakik ott, csak vendég, így számomra teljességgel érthetetlen a kiakadása. Ha ott lakna, és azon menne a vita, hogy mi legyen a közös szobájuk falán, azt megérteném, de a napokig duzzogás valahogy akkor is túlzásnak tűnne a szememben.

Te meg inkább maradj kívül ezen. Igazt, hogy te festetted a képet, de az ő dolguk, hogy mit kezdenek vele és egymással. És ne érezd magad hibásnak egy percig se, nem rajtad múlt ez a balhé köztük.

2016. jan. 23. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Őszintén megmondom, nekem is rosszul esne és lehet kiakadnék.
2016. jan. 23. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
18%
Na,én már minden ilyen nőcskét kitakarítottam az életünkből,mint amilyen te is vagy. Tartsd már tiszteletben,h párja van,és ilyeneket már nem tehetsz. Van barátnője,majd ad ő ajándékokat. Ha a fiúnak van egy csepp esze,akkor a szerelmét választja,és elviszi a képet a szeméttelepre.
2016. jan. 26. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
62%
Te a lepontozásra hajtasz? Mert elég jól csinálod.
2016. jan. 26. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
42%
Nem érdekel a pontozás. A kérdező feltett egy kérdést. én válaszoltam a saját véleményem szerint. Az én véleményem az,hogy a barátnőnek igaza van. Attól mert lepontoz x db ember,attól még ez lesz a véleményem,és sajnálom azt a szegény lányt,hogy ilyeneken kell keresztülmennie,és drukkolok neki,h sikerüljön a kérdezőt kipaterolni az életükből.
2016. jan. 26. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Kedves utolsó, mért is a kérdezőt bántod? hiszen a fiú kérte hogy fessen neki, most volt rá ideje hát megtette.
2016. jan. 27. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!