Szerintetek ez manipulatív volt?

A barátommal élek együtt, meg két másik lánnyal (egyetemisták vagyunk). Az egyik lányt sosem kedveltem, de alapvetően kedves, így mielőtt összeköltöztünk úgy gondoltam, hogy majd megszokom (előző évben sokkal rosszabb lakótársaim voltak). Viszont nem szoktam meg, egyre jobban irritál, már csak az is, ha egyáltalán beszél.

Tegnap a barátom megkérdezte, hogy akarok-e megnézni vele egy filmet. Mondtam, hogy persze, így elkezdtük nézni a nappaliban, aztán kb. a felénél kimentünk a konyhába. Közben bejött az említett lakótársam, és a barátom elkezdett beszélgetni vele. Én visszamentem a nappaliba, hogy nézhessük tovább a filmet, de ő kb. húsz percen át beszélgetett a lakótársammal, aztán visszament a szobájába tanulni. Kicsit később visszajött hozzám, és mondta, hogy csak tanul még két órát, ezért "tűnt el". Mondtam, hogy oké, de úgy, hogy lássa, hogy nincs jó kedvem. Később megint odajött hozzám, és bocsánatot kért, amiért olyan sokáig beszélgettek és "otthagyott" (egyébként ez már többször előfordult, ezekre is azt mondta, hogy sajnálja). Én azt mondtam, hogy jobb lenne, ha nem tenné ezt. Megint bocsánatot kért, és mondta, hogy inkább egyedül hagy egy kicsit.

Aztán olyan egy óra múlva megint odajött hozzám, és kérdezte, hogy zavar-e. Azt mondtam, hogy jobb lenne beszélni erről. Elkezdtem sírni, de mondtam neki, hogy nem szomorú vagyok, csak dühös. Megkérdezte, hogy most utálom-e, és akkor végre elmondtam, hogy valójában csak a lakótársamra haragszom, mert egyszerűen nem tudom tolerálni.

Azt is elmondtam, hogy ez az egész azért esett rosszul, mert régen anyukám is mindig ezt csinálta, hogy közösen csináltunk valamit, de aztán pl. telefonon kereste egy barátnője, és olyankor szó nélkül kiment a szobából, és órákig beszélgetett vele, én meg vártam.

Utána felmentünk a szobámba, de a barátom mondta, hogy lent hagyott valamit, és csak pár perc múlva jött utánam. És utána azt mondta, hogy igazában majdnem pánikrohama lett, mert még sosem látott ilyennek, és hogy korábban amikor odajött hozzám azt hitte, hogy szakítani fogok vele. Végül sikerült mindent megbeszélnünk, így most minden oké.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt kell hogy mondjam, hogy akkor nyugodtam meg, amikor ismét azt éreztem, hogy mindent kontroll alatt tartok, és hogy én okoztam neki bűntudatot (persze azt nem akartam, hogy sokáig ezen rágódjon).

A barátommal majdnem mindig kiegyensúlyozott vagyok, nagyon szeretek vele lenni, mert olyankor tényleg nyugodt vagyok. Másokkal gyakran el kell játszanom, hogy tényleg érdekelnek, ezért sokszor egyszerűbb, ha egy zárkózott de kedves lánynak gondolnak.

Ti mit gondoltok erről? Nyilván nem volt teljesen szándékos ez a "kitörésem", de talán mégis jobb, hogy a barátom tud arról, hogy mit érzek.

20/L