Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek is anyagias voltam?
Volt kapcsolatomról van szó, úgy érzem ki kell magamból írni a dolgot és kíváncsi vagyok mások mit gondolnak. Elég fiatalon jöttünk össze, én végig tanultam, a párom eleinte munkanélküli volt, majd 2 év múlva elkezdett dolgozni. Néha meg szoktam említeni, ha valami tetszik, ilyen "jé, ez milyen szép" és megyünk tovább stílusban, nem vártam, hogy megvegye. Amikor kéthetente-havonta-kéthavonta- egyre ritkábban elmentünk szórakozni, általában többet fizetett mint én, de én is gyakran meghívtam.( Nagyon max 1500 forint). Néha kaptam tőle csokit és 5 év alatt 3-4-szer virágot, ebből 2-szer egy szálat. Ami tény, hogy a fogamzásgátlást végig ő fizette. Ezen kívül az évek alatt talán 4-szer voltunk valahol kajálni, szintén ennyiszer rendeltünk, ezeket ő állta. Az ajánékokra én költöttem többet. Egyszer kirándultunk 3 napot, felesben rendeztük. Ha mentem hozzá gyakran megleptem valami aprósággal, finomsággal, amit szeret.
Sokszor felhozta, hogy milyen extrém kéréseim vannak és hogy ne legyek ennyire számító. Sosem tudtam mire vélni a dolgot, egy hónapban, szerintem 5000-től többe sosem kerültem neki, általában tényleg csaka fogamzásgátlást fizette. Mit gondoltok, máshogy kellett volna viselkednem? Mi az, amin változtatnom kéne?
Olyan furcsa nekem ez, hogy a pasi fizeti az antibébi tablettát.
Én úgy látom a leírtakból, hogy Te is adtál, és nem csak kaptál. Teljesen egálnak látom. Nem tudom, miért voltál számító, de lényegében ezt nem is tudhatjuk. Milyenek voltak azok a szerinte "extrém" kérések?
Nem fogamzásgátlót szedtem, gumit használtunk. Amennyiben tablettát szedtem volna, azt terészetesen én álltam volna.
Azon gondolkodtam, hogy lehet arra értette, hogy volt olyan, hogy valami drágább dolog is tetszett, amit említettem, de szerintem ilyet mindenki szokott. Ha valami annyira kellett, megvettem magamnak. Tőle nem szoktam ruhát/ékszert kapni, nem is vártam el soha.
Vagy lehet arra értette, hogy az étteremben természetesnek vettem, hogy ő fizet, sajnálom, de ehhez szoktattak otthon. Viszont nem volt gyakori dolog, se nem nagy összeg. Néha én is sütöttem neki sütit, vagy vacsit.
Szerintem semmi baj nincs veled. Nálam ez mind alap dolog, amit felsoroltál.
Sajnos azt kell mondjam, hogy kifogtál egy fillérb*szó gyereket. :)
Nem voltál anyagias. Mi meg szoktuk lepni egymást. Nem számolgatjuk amikor elmegyünk vhova, hogy éppen melyikünk a soros a fizetésnél. Ha vmi megtetszik egy boltban, akkor győzködnöm kell hogy ne vegye meg. Nem számolgatjuk mennyit költünk egymásra.
Nálatok inkább ő volt anyagias, sőt sóher. Utálom az ilyen embereket akik azt számolgatják hogy a barátnőjükre mennyit kell költeniük, és hogy ebből mennyit kapnak vissza. Úgy vagyok vele, hogy ha nem szívesen ad vki vmit, akkor inkább ne is adjon semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!