Szerintetek is ocsmány dolog anyagi okokból kifolyólag úgy dönteni, hogy inkább maradok vele?

Nagyon lélekromboló,mert nem tudom mi az igazság és egyáltalán vehetem -e komolyan . Azonkívül már régen úgy veszem észre,hogy elhidegült a kapcsolatunk és ha akarná már rég változtatna a helyzeten, de a kérdés kérdés marad?. Talán nekem kellene döntenem ,de egy válás után ,most meg még két felnőttkorú gyerek életének felborításával ismételten váljak! Vállaljam a mindennapos bonyodalmat vagy magányt?

Énfelettem már elment az idő és megszoktam az állandó cseszegetései és beletörődtem,mint az egyszeri rossz gyerek a verésbe. Elmondása szerint gyerekként is állandóan kereste a boldogságot és azt gondolta,hogy egy házzasággal ez megoldódik. Én mondtam neki, hogy elvált vagyok sok gondunk lesz amit meg kell oldanunk és nem lesz könnyű az élet. Be is jött. Az élet megkeserítette. Anyagiakban soha nem dúskáltunk együtt soha nem voltunk nyaralni, érdeklődési körünk teljesen más így maradt mindenki magának. Időnként felcsillan valami, de az sem tart egy-két napig és már 25 éve marad minden a régibe. Én beletörődtem, de Ő nem .Látom teljesen elemészti a boldogtalansága megértem, de mégsem. Nekem az életbe már volt egyszer bátorságom elmenni, de neki nincs,mert az önállóságra szerintem nem érett meg. Ebben a szülei segítenek be neki néha, de ez olaj a tűzre. Csak annyit tudnak mondani nekünk ,hogy beszéljük meg a problémánkat vagy neki ,hogy ezt választottad evvel élj vagy változtass. Én ebben nem tudok mit tenni.Úgy érzem,hogy bennem meg van a tolerancia Ő viszont konok és makacs. Erre megy rá az élete és a boldogsága,mert az enyém már mit sem ér. Nem akarom magam sajnáltatni ,de hozzászoktam egész életemben.