Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék, mi lenne a legjobb megoldás?

Figyelt kérdés
Sziasztok, volt egy nagyon fura kapcsolatom. Ahol már az első félévben eltűnt a bizalom. Nem csalt meg csak történt, egy olyan dolog ami miatt, sérült az önérzetem. Ez miatt szép lassan, de eltűnt a szerelem részemről. Később sokat változott, látszót rajta hogy nagyon szeret, teljesen meg változott. Úgy értem teljesen, más lett szeretet, őszinte volt hozzám. 1.5 év el teltével sem tudtam, ezeket a dolgokat elfelejteni. Ezért kerestem magamnak más nőt. Akivel jól meg vagyunk a fent leírt nővel pedig csak barátok vagyunk, úgy mint az elején. Egy háztartásban lakunk, együtt fizetjük. Viszont látom rajta hogy bántja a dolog, hogy én mással vagyok kicsit féltékeny is. Sokat beszélgettem vele, hogy nyugodtan keressen ő is magánnak mást. Segítsük egymást amiben tudjuk. Szünetet nem tartottunk szép fokozatosan történtek a dolgok. Eltűnt az ölelés, csók és szex is köztünk. Nem részéről csak részemről... Legjobb lenne ha szünetelnénk? Nem szeretném hogy fájón neki. Ő viszont nagyon ragaszkodik hozzám, azt mondja nem bírja ki...

2015. okt. 28. 12:13
 1/8 Mumusan ***** válasza:
Egyetlen dolgot tehetsz. Elköltözöl. Nincs B variáció.
2015. okt. 28. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

"egy pánkcsaj az ideális megoldás" (dzss dzss dzss tiririririrííííííííííííííím)


na jó, sajnos itt az van hogy el kell menj. Picit rossz leszneki de utána erősebben tér vissza az életbe.

2015. okt. 28. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
És te kivánod a barátnödet?vonzo nő
2015. okt. 28. 12:26
 4/8 A kérdező kommentje:
Aranyos lány ö a világon ,nagyon szeretetre méltó nö személy ilyet ugy se talalnek,csak nem szeretném kihasználni még jobban.
2015. okt. 28. 12:28
 5/8 A kérdező kommentje:
Ki a f sz szorakozik az en gyakorikomon?
2015. okt. 28. 12:39
 6/8 anonim ***** válasza:
Meghasadt a személyiséged, mi? :D
2015. okt. 28. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

De miért éltek még együtt? Ha neked már más van akkor miért nem költözöl el? Ja, mert akkor kell mosni/főzni/takarítani?

Akkor nem használnád ki a régit ha békén hagynád. Milyen jól körbemagyarázod, te a szegény, te a drága, ő meg masfél évvel ezelőtt lalala. Költözzetek szét s kész.

2015. okt. 28. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Neked másfél évvel ezelőtt kellett volna elköltöznöd, amikor megrendült a bizalmad, és elmúlt a szerelmed. De még most sem késő.
2015. okt. 28. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!