Hozatok vele ebédrevalót, csak épp arról nem szól, nem is eszik itthon?

Szóval ő ezen a héten délutános, így délben együtt eszünk itthon. Általában együtt vásárolunk be hozzá, de ő ma reggel fodrászhoz ment, kérdeztem előző este, mit enne ebédre. A válasza az volt, brassóit, fél kiló húsból. Erre én mondtam neki, akkor hozzon husit, brassói lesz. Én csak 9 után keltem, elég betegen ráadásul, erre benyögi, ő indul dolgozni, péntek van, ilyenkor ő fél 10-re megy, hús az asztalon. Hozzátenném, ez kamu, szokott ugyan ilyen lenni, de múlt pénteken is rendes délutánba ment. Másrészt meg mindig szól is előre, ha változás van. Ja, és még mindig ott tartunk, hogy csütörtök van. Szóval mondom neki, de hát csütörtök van! "Nem, ma péntek van, mert holnap ünnep!" Mondom neki, komolyan nem akartál szólni? Erre ő: Minek szóljon, pénteken mindig korábban kell mennie. Ez persze még mindig nem igaz, de lépjünk tovább. Ekkor már majd szétvetett az ideg, hogy komolyan ilyen jól szórakozik rajtam? Erre én mondom neki, ugye tudod, hogy magamnak nem csinálom meg a húst? Erre elkezd gúnyosan nevetni, mint aki élvezi a helyzetet. Már kiabálok vele, hogy hogy lehet ilyen szemét, miért csinálja, és komolyan nem volt benne annyi, hogy akkor már egy darab pogácsát hozzon nekem? Még jobban és még gúnyosabban, kárörvendően nevet rajtam. Én szó nélkül hozom neki minden estére a vacsorát, kefirt, sokszor a másnapi kaját és a munkába való kajáját is. Ez a különbség kettőnk között.