Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? 23 éves szűz.
23 éves fiú vagyok, nemrég megismerkedtem egy lánnyal aki tőlem 4 évvel fiatalabb.
A helyzet az, hogy csak hetente egyszer látjuk egymást, és olyankor oly nagyon szeretjük egymást, hogy azt el mondani nem is tudom. Folyton hiányérzetünk van, és alig várjuk a hétvégét.
1 hónapja hogy járunk, és már oly közel állunk egymáshoz, a közös jövőnket mondogatjuk egymásnak, hogy lesznek gyerekeink és stb és stb.
Őszíntén beszéltünk egymással és kiderült, hogy ő már nem szűz, 17 éves korában már elvesztette, de én viszont az vagyok még 23 éves létemre is :/
Én már olyan nagyon vágyom reá, olyan nagyon, minden porcikám, és még nem feküdtünk le, az anyja még csak azt sem engedi, hogy ott aldujak nála egyszer/kétszer, vagy fordítva.
A leány mondta, hogy nem kell elsietni a dolgokat, de én már úgy nem bírom...
Milyen ez? hogyan viszonyúljak ehez, mikor oly nagy a vágy bennem, és benne is...
ja és nekem az is fáj, hogy velem, akit így szeret és vágyik rám, azzal nem akar még. (elmondása szerint) Az előző barátjának meg odaadta a szűzességét, akit még csak nem is szeretett igazán, és vele is csak 2 hónapot járt...
Néha úgy elkeserít ez...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!