40-éves férfi vagyok. Megismerkedésünk előtt egy évvel meghalt a párom gyermeke. Még nincs túl rajta. Most terhes tőlem. Későbbre terveztük. Megijedt. Besokalt. Kidobott. És elveteti. Nincs párom, gyermekem, életem. Feladom! Megérti ezt valaki?

Először én vetettem fel ,hogy vetessük el.Ez hamarosan meg is történik.De már nem akar kapcsolatot sem.Senkit.Egyedül akar lenni.Már az egészet tévedésnek tartja. Pedig nem az volt.Kicserélődött vidám és boldog volt.Ezt a családja mondta. De ez nagyon nagy trauma neki.Ezért van minden.Védekezni kellett volna tudom.De már nem tudom visszacsinálni. Én mindenben mellette vagyok.Tudja is.De nem enged.

Azért veteti el mert nincs túl az elvesztett gyermeke halálán!! És ez nem őt minősíti bármilyen negatív formában.Nem volt ez sem számára egyszerű és fájdalommentes döntés.Miért mondtam én ,hogy vetesse el? Mert tudom ,hogy fáj neki és tudom mi zajlik benne.Fél!És össze van zavarodva.És bármennyire is életem legnagyobb kincsével ajándékozott volna meg mégis többet ér az ő egészsége és lelki állapota.Gyermek később is lehetett volna.Ha már fel lett volna készülve rá. Ezek tudatában reménykedem hogy folytathatjuk valamikor.De azt hiszem elvesztettem mert be fog zárkózni. És én ezt nem tudom kezelni .

a gyermeke 6 éves volt.Agydaganatos volt.Egy éven keresztül volt kórházban.Ő szinte minden percben mellette volt.egy reggel mikor éppen nem lehetett éjszaka mellette azzal fogadták ,hogy elment.... :( Mindenben mellette vagyok. Tisztában azzal ,hogy mit jelentene nekem.És ezért tudja azt is ,hogy mit jelent nekem lemondani róla. Én mellette maradnék gyermekkel és nélküle is. Csak jusson túl ebből az önhibáztatáson.A fájdalmán.És ne azt gondolja,hogy miatta ment el a kislány. Sajnos ilyen ez a rohadt világ. Bármiben támogatom.Szeretem mint még senki mást.Többet ér nekem mint bármi.De az a döntése,hogy nem akar kapcsolatot.Egyedül akar lenni. Ha rajtam múlna ott lennék vele.