Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kaphatnám vissza? (Kicsit bonyolult)

Figyelt kérdés

Együtt voltam a fiúval egy évet, azaz "hivatalosan"…de már előtte hónapokkal is kavartunk,puszilgatott,ölelgetett,megcsókolt, de nem is ez a lényeg. Adódtak problémáink ugyan, de nem olyan jellegűek amik szakításra vezethettek volna, hanem más okból kifolyólag.Lényegében jól megvoltunk, nem is értem miért lehet most ennyire nérvadó mások hazugságaik.

Egy apróbb dolgon kaphattunk, szinte semmiség, már bánom is hogy ilyenen civakodtunk, innentől kezdett el az egész zuhanni, s nem tudom visszarántani a mélyből, mert én hiába nem akarom hogy belezuhanjunk a szakadékba,úgy érzem számára már teljesen mindegy a kapcsolatunk sorsa.

Annyian kavartak, és a hátunk mögött a másikunkat mocskolták, haragudtunk egymásra, ennek hatására ő korábbban hazautazott nyári pihenés gyanánt.

Az idő folyamán olyannyira eldurvultak a dolgok hogy most már látni se akar.

Ha bemegyek a boltba, nem köszön ha lát,igyekszik elkerülni. Válaszolni se válaszol, maximum annyit hogy ezekután hagyjam békén,mert nem érdemlem meg hogy egyáltalán bárki foglalkozzon velem.

Elmondása szerint "megcsaltam"… de arról szeretnék már én is tudni,hogy mégis kivel... Nekem is hasonlókat mondtak róla,még sem vettem halálosan komolyan elvégre tudom kik voltak a rosszakaróink,s kik azok máig, a szavuk egy fillért nem ér.

Műveltek csúnya dolgokat a másikunk nevébe,megannyi sztorit feltudnék hozni.

Eleinte közösségi oldalakon próbáltam utolérni,de reakció nélkül letilt, ez körülbelül áprilistól agusztusig tartott, nem akart visszajönni de muszáj volt,nem hagyhatta itt a boltot, tehát azóta megint itt van. Állitólag aznap keresett,csak nem voltam itthon,de azóta se semmi,azonkívül hogyha lát még a fejét is elfordítja, meg leáll velem veszekedni.

Nagyon szeretem, szerintem bizonyítottam már eleget,mióta futok utána. Már úgy érzem hü.lyét csinálok magamból ezzel,elvégre könyörögtem eleget, neki kellene már lépnie. Arra gondoltam hogy vasárnap csak ő lehet az eladó,mivel tulaj, tehát kénytelen lesz kiszolgálni és közben végig hallgatni, máskülönben nem mehetek hozzá hátra,magán terület. Hiányzik és fogalmam sincs hogy kapjam vissza.

Beszélik azt hogy szeret,meg hiányol, legalábbis haverja állandóan leadja a drótot,arról is hogy nincs senkije. Nem tudom mivel etethették be ennyire,de lényegében megutált az egész családja. Köszönni nem hajlandóak. Talán hagynom kellene,csak megőrülök érte. Még csak a végszó se lett kimondva,bár egyértelmű...

Én 18 vagyok,a fiú 23. ( nem gyerek már hogy így viselkedjen)

Ötletek?


2015. okt. 14. 11:20
 1/2 anonim ***** válasza:
Bár elég hosszan írtál, nem sok konkrétum hangzott el. Zavarosan fogalmazol. Nem lehet érdemben válaszolni ez alapján. Tulajdonképpen min vesztetek össze?
2015. okt. 14. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
De gyerek és még Te is. És nem a kor miatt, hanem ez mindkét fél részéről óvodás viselkedés vagy még az óvisak is értelmesebbek. De szerintem ha ő nem akarja nem lesz ennek a kapcsolatnak folytatása.
2023. nov. 20. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!