Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párok! Összeköltözés után nálatok is csökkent az az úgynevezett lila köd?
Amióta összeköltöztem barátnőmmel észrevettem , hogy nem kötődik olyan betegesen hozzám eleinte még mobilján sz.gépén is én voltam a háttérkép annyira belém volt habarodva , most meg mintha megnyugodna és nem aggódik az miatt , hogy netán lecsapnak a kezéről. Esténként nem beszélünk olyan sokat, többször bújok én hozzá. Én viszont még ugyanolyan erősen vonzódok iránta, annyira szeretem mintha az ismerkedésünk napja még csak tegnap lett volna. Ugyanúgy próbálom elcsábítani olykor , hogy érezze hogy még mindig vonzónak találom.
Bennem lenne a hiba ? Vagy hagyjam abba ezeket a gesztusokat ?
27F és 24N
Gondolom, hogy rózsaszín ködöt szerettél volna írni :)
Szerintem nem a kölcsönös vonzalom és érdeklődés csökkent nálatok, hanem egyelőre azzal még nem tudtok mit kezdeni, hogy csak ti vagytok ketten egymásnak :) Ez még friss.
Nagyon jó megoldás erre a közös kiruccanás, társaságokba + a messze utazások (min. Bécs) akár kettesben, akár 4-6-osban is, de persze csak normális hozzáállású haverokkal, nem irigyekkel és susogóggal ... Ugyanakkor szexelnetek kellene nem csak a kis lakásotokban, hanem kirándulásokon is, erdőben, autóban, piknik közben is összesimulni egy kicsit. Lehet még múzeumokat látogatni, színházba menni vagy bármilyen előadásokra, ahova egy kicsit ki kell öltözni, majd utána jöhet a huncutkodás, vagy akár ott a mosdóban. Vendégeket is hívhattok magatokhozm de persze te mint srác ki ne húzd magad a szervezésből, mindenképpen kell segíteni. A vendégek mindig feldobják a hangulatot a lakásotokban, jót tesznek a lakásnak :)
"hogy érezze hogy még mindig vonzónak találom"
na ezért irigylem a barátnődet, hogy ennyire foglalkozol vele :)
mi 22N és 25F vagyunk, de örülnék, ha az én párom is ennyire foglalkozna ezzel :( persze néha tesz egy-egy bókos megjegyzést, de nem érzem annyira... irigylem a párod :(
22N
5-ös: a "lakva ismeri meg az ember a másik" mondás azért nem feltételezi azt, hogy jó magyar stílusban csak mutogassunk a másikra, sőt kifecsegjük, ha éppen egy negatív tulajdonságát vesszük észre.
Feltétlenül eléggé Érettnek, Toleránsnak, Empatikusnak és Segítőkésznek kell lenni összeköltözéskor, mindkét félnek. Ha ezekre a felek nem hajlandóak, akkor jobb inkább otthon, illetve, ha ezek a tulajdonságok egy (közel) 30-as pasiban nincsenek meg, akkor úgy hívjuk, hogy: Surmó.
"észrevettem , hogy nem kötődik olyan betegesen hozzám"
Ennek inkább örülnöd kellene. Lehet, hogy megnyugodott, biztonságosnak érzi a kapcsolatot, és elmúlt a beteges rajongása, beállt egy egészséges szintre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!