Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetek, ha számomra igénytelen a párom?
Szóval arról lenne szó, hogy a párom 300 kilóméterről (egy kicsi faluból) költözött fel hozzám Budapestre.
Mikor találkozgattunk is kezdtek furcsa jelek lenni, arról hogy miért van mindig ugyanabba a pólóba, de mikor már 2. hete folyamatosan ugyanabba volt picit több parfümöt kellett használnom. Most, hogy együtt lakunk látom, hogy pl 5-6 napig van rajta ugyanaz a póló, és berakja a szekrénybe, hogy ez jó lesz későbbre. Már bemutattam neki a szennyestartót, mondtam neki szóljon kimosom, nem kell megvárnia a mosást. Egyszerűen nem tudom rávenni, hogy egy pólót maximum 2 napig hordjon (munkahelyén sem érdekli, hogy mit látnak) Van több pólója meg több ruhája, szóval nem arrról van szó, hogy nincs. A fürdés is elég érdekes, 3 naponta megfürdik mikor 40 fok van kint, és mikor itthon vagyok fél óránként lezuhanyzom, mert meghalok a melegtől.
Többször beszélgettem már vele, hogy egyszerűen rokonok, és a környékbeli lakók mind azt látja, hogy csak ugyanabba van, nem mellesleg a finom illatról, amit nem tudom hogy a viharba de nem érez magán.
Ha erről beszélek folyamatosan megsértődik.
Tudom nagyon kellemetlen, de mit tegyek?
Nekem is vannak olyan időszakaim ,amikor ilyen slampos vagyok, meg alapvetően letojom, h mások mit gondolnak rólam. Viszont amikor barátnőm van, akkor sokkal jobb formámban szoktam lenni, mindig tip top frissen mosott ruhákban járok, meg a tisztálkodásra is nagyon odafigyelek, hogy a lehető legjobban érezze magát mellettem a lány.
A válaszom a kérdésedre: Sztem dugd el azokat a ruháit, amiket állandóan hord, vagy tedd be a mosásba, esetleg vegyél neki valami újat, de azokhoz hasonlót amiket szeret hordani. A fürdést meg úgy oldd meg, h néha fürödjetek együtt, aztán egybeköthetitek a kellemest a hasznossal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!