Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek csak számomra megalázó beszólások? Nem szeret? Nem értem
A barátommal 1éve vagyunk együtt, és hónapok óta együtt is lakunk.
Ő 29, én 21vagyok.
Nem állítom, hogy a kapcsolatunk elején nem adódtak különféle nehézségek, de eddig mindent megoldottunk. Megcsalás és hazugság SOSEM volt közöttünk!
Megbeszéltük, hogyha nem működik, akkor az a tiszta hogy egymás elé állva megmondjuk és megbeszéljük.
DE mostanában nem értem a viselkedését.
Általában naponta keressük egymást. Mert bár együtt lakunk, de én délelőtt kezdek a munkahelyemen és este 19ig dolgozom, Ő kora délutánra megy dolgozni és késő estig.
Én egy recepcióban vagyok, Ő pedig egy műhelyben szerelő.
Nos tehát mindkettőnknek van mobilnet, általában naponta váltunk 1-1 üzenetet messengeren, vagy (ez ritkább) de valamelyikőnk mindig felhívja a másikat napközben hogy miújság stb.
Ez mostanában lanyhult. Én igénylem hogy keressen, de nem fogom rá eröltetni.
Viszont tegnap előtt rá írtam,hogy milyen a napja, s válaszolt rá, hogy „Szia Édes, nemsokára hívlak” ezt irta 17körül, végül este hazaérkezése előtt 30perccel felhív,hogy „Bocsi, de elfelejtettelek”-na hazajön és kiderült,hogy a kollégákkal hülyült bent,ez volt a sokkal fontosabb nálam.
Tegnap szintén nem keresett, este hazaérkezése előtt 1,5órával hívott fel- DE KÖNYÖRGÖM, AKKOR MÁR MINEK????
Kérdezem tőle ma hogy „eszedbe sem szoktam jutni? AZért nem keresel?”
Erre Ő nagy lazán: „Hát amikor dolgozom, és másra figyelek, akkor NEM”- ezen eltátottam a számat…
Mondom „+De napokkal ezelőtt azt mondtad,hogy mindig eszedbe vagyok, most meg már nem?”
Erre Ő „most minek hazudjak? Akkor jutsz eszembe, ha kereslek”- na nekem ez a duma elég megalázó volt. Most ha én szeretek valakit, akkor igenis NON-STOP a fejemben van, mivel nem tudom beszabályozni az agyamat, hogy „most gondolok rá „ vagy „,most nem gondolok rá”
Meg kérdezem ma Tőle, hogy mivel én ma dolgozom,Ő meg nem, mit fog ma csinálni.
Erre nagy lazán „Hát kiverem magamnak, meg lemosom a motoromat…”
Mondom minek veri ki, amikor tökjó a szex köztünk.
Erre Ő „Jó persze, de néha kell az is hogy az ember magának csinálja”-ezen is elképedtem.
Mondom ma neki hogy azért kicsit megválogathatná a szavait, és lehetne romantikusabb meg kedvesebb,mint régen. Mer t nem fair, hogy én a kedvébe járok, pl. a kedvencét sütöm, meglepem, vagy gyertyafénnyel várom haza, Ő meg semmit nem tesz.
Erre Ő „sajnálom, tőlem ennyi telik. Keress olyat akkor aki nyálas és mindezt megadja neked”
Namármost. Nekem ez a flegmázás nem jön be.
Mi az, hogy ha szeretem a másikat, akkor eszembe sem jut egész nap??? EZ MOST KOMOLY??? ÉN EZT NEM HISZEM EL.
De ezekkel ellent mond az, hogyha dolgozom és Ő szabis akkor bejön hozzám, vagy pl. ha hívják valahova a haverok és én szabis vagyok,akkor VELEM van és lemondja a programot a haverokkal.
Nem értem…komolyan…
DE VALAKI KOMOLYRA MAGYARÁZZA EL NEKEM, HOGY MIAZ HOGY SZERET ÉS ESZÉBE SEM JUTOK A NAPI KÜLÖN TÖLTÖTT 10-12ÓRÁBAN….
Meg minden beszólása olyan, mintha azt éreztetné velem, hogy őt bármikor elveszítetem, én meg senki másnak nem kellenék…. mindig cikiz azzal,hogy én féltékeny vagyok (ok nélkül) ő bezzeg sosem.
Pedig az igényes nők közé tartozom, naponta csinos vagyok, igényes, olykor sminkelek, odafigyelek az alakomra is stb. És sok férfinak tetszem…de ő annyira egoista hogy szörnyű.
Néha elutaznék 1hétre,hogy érezze milyen nélkülem :(
Néha annyira vágyom a kedvességre, a romantikára, arra hogy csak romantikus helyen mondja hogy szeret; vagy meglepjen stb.
Már olyan mérges vagyok…én ezt nem értem.
HA MEG VELEM VAN BELÉM BÚJIK, ÖLELGET, CSÓKOL NYAGGAT, FOLYTON NYÚZ STB.
MIT TEGYEK???
ÉN EZT NEM ÉRTEM.... Szívem szerint szakítanék, de nagyon szeretem és így hogy együtt is lakunk nehezebb lesz kilépni ebből :(
HOGYAN TOVÁBB????
Ha nem valami lightos a munka, sok kuncsaft jön, megértem, hogy le van foglalva az agya. Én akkor gondolok másra, ha nagyon nincs munka. Amikor gyárban voltam, és folyton pakolni kellett, nem jutott időm az akkori szerelmemre gondolni, pedig őt nagyon szerettem.
Egy nehéz műszak után ráfér a kikapcsolódás, hagyd inni. Mondjuk ha tudnám, hogy várnak otthon, akkor hazatelefonálnék, vagy írnék valami cukiságot, pont azért, hogy enyhítsem a másikat, és ne vitára kelljen hazamenni + ő is azt érezze, hogy ezután már nincs joga szólni. (Egyszerű pszichológia lel)
HA MEG VELEM VAN BELÉM BÚJIK, ÖLELGET, CSÓKOL NYAGGAT, FOLYTON NYÚZ STB. => Akkor nincs baj, nyugi. Viszont azt kérdezném meg, hogy közös programok vannak-e? Hétvégén mit csináltok? Nyilván engedd el a haverjaival, de ha veled meg abszolút semmit sem akar, akkor lépj.
Az viszont nem jó, hogy te folyton a kedvében akarsz járni, és amikor megkéred, hogy kicsit legyen aranyosabb veled, akkor még neki áll feljebb. Egy párkapcsolat során viszont mindkét félnek engednie kell valamennyit, sokszor még akkor is az a helyes, ha engedünk, ha technikailag a másik félnek nincs igaza. Lehet, hogy logika van abban, amit mond, de pár kedves szóba, egy kis romantikába nem halna bele, és azzal a te vágyaidat is kielégítené, és elkerülné, hogy kialakuljon az a feszültség, bizonytalanság, ami most van benned. Mivel a feszültség és a bizonytalanság szép lassan tönkreteszi a kapcsolatokat.
Viszont az, hogy szakítanál, azt jelenti, hogy nem érzed jól magad ebben a kapcsolatban. Ez nem azt jelenti, hogy ő hibás, nem is azt, hogy te hibás vagy, csupán más jellegű palira vágysz, mások az igényeid.
19/L
Szerintem egy kicsit túloltjátok a kérdezőt.
Kérdező, az igaz, hogy még a kérdéseden is látni, hogy fárasztó módon 10x megkérdezed /leírod ugyanazt, ( mondjuk én is kb. ilyen vagyok pont ) viszont szerintem igazad van, könnyű azt mondani, hogy hiszti meg ez az amaz , de 1 év után még nagy lángolásnak kéne lennie, vagy legalábbis nem ennek amit most leírtál, és tényleg bunkó a barátod amiket mond, azt érzékelteti, hogy úgyis ott vagy neki, állandóan a kedvében jársz meg minden, szerinted így van félnivalója, lenne motivációja arra, hogy többet járjon a kedvedbe?
nem. Kényelmesebb fordítva.
Szóval én azt ajánlom, hogy a számonkérések helyett egyszerűen csak te is csináld azt amit ő, és nézd meg a reakciót egy pár hét múlva.
Ha továbbra is ez áll fent és marad a flegmázás akkor érdemes elgondolkodni, hogy vajon mennyire illetek össze, mert úgy látom, talán nem egy típusú emberek vagytok.
#14 Nem, nem bunkó a párja. És továbbra is hiszti. A lángolás pedig nem biztos, hogy elmúlt, egyszerűen csak nem normális dolog ennyire az ember seggében lenni, akkor sem ha 2 hete vannak együtt.
Igazából a barát részéről most normalizálódott a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!