Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek egy szakítás után ennek így kell lennie? Ti ha a lány helyében lettetek volna, akkor ugyanezt tettétek volna?
Barátnőmmel történő szakítás után, ami legőszintébben szólva is inogott már nagyot csalódtam benne.
Előtte megállapodtunk abban, hogy valami jelképes ajándékot még veszünk egymásnak, de utána nem nagyon beszéltünk. Én mindig rákérdeztem, hogyan tudnám részére átadni az ajándékot, amire azt válaszolta, hogy szerinte felesleges, hiszen alig beszélünk, neki már új kapcsolata van. Egy rövid találkozót nem érdemes összehozni. Én normálisan szerettem volna elbúcsúzni tőle, de aztán nagy nehezen kikényszerítettem belőle egy találkozót. A barátjával együtt jött és átadta az ajándékot, aztán mentek. Előzetes beszélgetésünkkor jelezte ugyan, hogy sok értelme nem lesz, de én mégis akartam egy rendes búcsút. Így jött ki. A fő probléma nem ez.
Sajnos tragikus hirtelenséggel idén februárban édesapám távozott közülünk. Most, hogy leírom ezt még mindig borsódzik a hátam és még sokáig fog is valószínűleg. Ez nem egy szerelem, valóban kitépi a szívedet tövestől.
A szülői szeretet erejénél talán nincs is nagyobb, feldolgozatlan letapadt érzelmek maradtak bennem.
Mivel anyukám e-mailes kapcsolatban állt a barátnőmmel, ezért küldött neki egy üzenetet, amiben az eseményeket leírta, amire csak annyit válaszolt, hogy sokkolta a hír.
Nekem nem írt egyetlen sort sem. Így visszagondolva, ha valaki a családomon kívül akkor támogatott volna vagy ír néhány sort, az jót tett volna, de nem így történt.
Szerintetek mi lehet annak az oka, hogy én nem kaptam tőle levelet? Ennyire szívtelen lenne valaki? Ti adott esetben ugyanazt tettétek volna, mivel nincs ilyenkor jó szó?
Ez nem önsajnálat akart lenni, csupán nem értem a miértjét. Várom a válaszaitokat.
válasza: válasza: válasza:Kedves Válaszolók!
Az első válaszoló által írottakra reflexió: szerintem én már elengedtem. Akkor volt egy olyan érzés bennem, hogy sok szép dolgot éltünk meg együtt, ezért nem így kellene lezárni. Akit nem tudok elengedni az nem ő, hanem apukám. Nem azt vártam el, hogy érzelmileg mellettem legyen, hanem, hogy tiszteljen meg legalább két sorral. Ha annyit ír, hogy részvétem a történtekért az is több, mint a semmi. Igaz, hogy anyukámnak írt, de az nem elég számomra. Emberileg nálam leszerepelt. Most azt gondolom: "Ne sajnáld, hogy vége. Örülj, hogy megtörtént"
Két évig voltunk együtt, már közös életet terveztünk, el is jegyeztem, miközben csak azért tettem, hogy megerősítsem azt a kapcsolatot, ami már akkor is inogott másfél év után. Viszont másfél évig minden teljesen zökkenőmentesen működött. Amikor egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy nem két lábbal a földön járó típus vagyok, akkor kezdett félre nézegetni. Többször hazavitette magát a kollégájával, aki bizony ráhajtott, a felső testét fogdosta. Mindezt a drága barátnőm elmesélte nekem. Állítólag komolyabb dolog nem történt, bár nekem kétségeim vannak efelől.
Volt alkalom amikor nála voltam és egész este az X-Aktákat nézte, a főszereplő Mulder-ről áradozott és hogy mennyire nincs szerencséje a férfiakkal. Több régi barátjából össze tudna rakni egy normálisat véleménye szerint. Nem tudtam neki szexuálisan megadni, amire vágyik (például verés, kikötözés, harapás, durvább dolgok). Arra is vágyott, hogy valaki fojtogassa szexuális interakció közben. Néha az ereit vagdosta, mert elege volt az életéből, amit nem igazán értek a mai napig sem. Azt mondta, hogy csak azért hagyja az udvarlást, mert növeli az egoját ezáltal. Amíg szerettem nagyon féltettem őt a férfiaktól, mivel a munkahelyén kikezdtek vele többen is.
Ami viszont az én hibám, hogy nem tudta elviselni az én családommal való kapcsolatot. Például anyukámnak mindig oda kellett szólni, ha megérkezem valahová. Anyukám megcsinálta a szendvicsemet amikor mentem valahová, amit ő képtelen volt elfogadni. Ez utóbbival lehet más is így lenne, mivel felnőttek vagyunk. A tragikus események után azonban mégis azt kell írjam, hogy addig örüljünk, amíg van, aki elkészíti.
Remélem nagy vonalakban érthető most már az egész hozzáállásom.
válasza:
válasza:Én megértelek. Valahogy az emberek "kapcsolati kultúrájából" teljesen hiányzik manapság az, hogy hogyan kell "elköszönni", és hogy egyáltalán igenis, el kell(ene). A "teljes múltat töröljük ki" hozzáállás sem tetszik, e manapság "ez van".
Mindemellett megértem őt is, hogy nem akart már találkozni veled, valószínűleg régebb óta nem érezte már jól magát a kapcsolatban, és neki abban a lelkiállapotban nem lett volna már öröm a múltatok közös emlékeit felidézni, "örült, hogy vége" (bocs, ha túl keresetlenül fogalmazok) - de akkor ezt az ajándékozós-találkozós ötletet már a csírájában el kellett volna fojtania.
Azt mondanám, nem lehet számon kérni rajta azt sem, hogy nem írt neked, és mivel már továbblépett, nem törődött azzal, hogy milyen fájdalom ért téged, és ezen ő is tudna valamelyest enyhíteni. Én természetesen megtettem volna, de én már csak ilyen "régimódi" lélek vagyok.
válasza:ne haragudj kérdező, de ha ennyi idő után is a lány viselkedésén agyalsz és még kérdést is írsz ki róla, akkor te még nagyon nem engedted el, nem vagy túl rajta... szerintem.
talán azért nem írt neked akkor, mert félt attól, hogy félreértenéd a vigasztalását.. mivel alapvetően úgy látom, inkább ő volt a szakító fél. szóval ne vedd magadra, ogy nem írt.. illett volna szerintem is, de nem várható el ez egy olyan személytől, akivel megszakítottátok a kapcsolatot.
az ajándékozósdi szerintem is baromság, csak nehezíti az elválást és ő többször is megmondta, hogy inkább ne.
tovább kellene lépned, és tudatosan megpróbálni nem rajta agyalni, és a múltbeli cselekedeteit elemezni, és azok helytelenségére gyiken megerősítést várni..hidd el, nincs jelentősége.
válasza: válasza:Köszönöm szépen a válaszaitokat. Egy normális anya valóban félti a gyerekét. Ennek így kell lennie. Ugyanakkor mintha azt látnám a mai nők esetében, hogy a minél önállóbb gondolkodású embereket szeretnék megismerni. Ha valaki még nem szakadt le az anyjáról, nem tud nélküle gondolkodni, azt azonnal dobják. Amikor az anya túlságosan domináns, átveszi az apa funkcióját, akkor abból problémák származhatnak sajnos egy kapcsolatban.
Én világéletemben utáltam az éjszakai életet, nem ittam alkoholt, nem dohányoztam, az anyagi javak, a pénz nem volt meghatározó számomra, így a nők jó része kiesik.
Ugyanakkor eljárok koncertekre, főként jazz, blues, classic rock, chanson, folklore, amelyek engem feltöltenek. Továbbá a színházi élmények, a könyvek, a filmek, a kulturális programok. Szeretem továbbá a természetet, a romantikus esti sétákat.
A vadabb dolgok, mint például az ejtőernyőzés nekem már túl sok.
Próbálok valakit találni, de apukám helyét senki nem töltheti be természetesen. A múltkor találkoztam egy lánnyal, aki állandóan az antialkoholizmusomról faggatott, amit betegségnek titulált. Nem értem, miért kell ennél a kérdésnél leragadni, ezt annyira a feszegetni. Érthető volt, hogy utána nem kerestük egymást. Sokszor szívesen menekülnék innen, a társadalomból, főként saját magam elől egy helyre, ahol emberek nem próbálnak egymáson erőszakoskodni, hanem elfogadja mindenki a másikat feltétel nélkül. Ez túl idillikus tudom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!