Néhányan panaszkodtak hogy a társuk túl szereti őket! Ez hogyan lehetséges? Hogy lehet szeretettel megfojtani az embert?

Ez egyéntől függ. A volt barátomnak már az is baj volt, ha túl sokszor öleltem át.

De általában arra gondolnak, ha valaki rájuk telepszik, túlságosan ragaszkodik, mindig a nyakukon lóg, nem hagy nekik egy kis szabad teret.

Randiztam 3 hétig egy fiúval korábban. A gond az volt, hogy ő egyetemre járt, én pedig dolgoztam. Folyamatosan üzeneteket küldött. Munka után mindig velem szerette volna tölteni az idejét, ha nem találkoztunk akkor szerette volna, hogy egész délután-este egymással beszélgessünk.

Én nem vagyok ilyen típus. Szeretem, ha magamra is van időm (bőven). Szeretek csak úgy elmenni sétálni, vagy megnézni pár részt a kedvenc sorozatokból munka után. Nekem túl sok volt az amit ez a fiú csinált.

A legjobb barátnőm pedig ugyanolyan, mint ez a fiú volt csak női változatban. A pasija pedig hasonlít hozzám (szeret külön programokat csinálni). A barátnőm ezt nehezen kezeli. Folyton hisztizik, hívogatja a pasiját, ha az szeretne egy kicsit kimozdulni, barátokkal találkozni. Múltkor mesélte, hogy ha pl délután 4-kor elmegy otthonról a barátja otthonról, akkor 6 órától már többször üzen neki és felhívja, hogy mikor jön haza.

Barátnőm meg az a srác is akivel randiztam nagyon kedvesek, nem lehet rájuk rossz szó. De egyszerűen számomra elviselhetetlen ez a fajta ragaszkodás. Mondanám, hogy sajnálom a barátnőm pasiját, de közben meg barátnőm kedves, odaadó, a fél karját adná a pasiért. Csak hát éppen folyton igényelné a pasija figyelmét és társaságát. :)

Bár nem a kérdéshez tartozik közvetlenül. Azóta lett egy másik párkapcsolatom, amiben tökéletesen megtaláltuk az egyensúlyt a fenti problémára. A mostani barátom is szeret külön programot csinálni vagy épp csak úgy elvonulni a lakásban. Mellette pedig vannak közös programok is amikor csak egymásra figyelünk.

Néha én is úgy érzem hogy túlságosan szeretem a párom. Állandóan vele tudnék lenni, ha vele vagyok mindig ölelgetném, bújnék, szívesen lennék mindig a közelében, stb. Ez néha kicsit sok lehet neki :)

De ez nem jelenti azt hogy nem hagyom elmenni a barátaival, vagy valahova. Nem hívogatom egész nap, nem vagyok féltékeny egyáltalán, megbízom benne.

Szerintem aki ilyen, az nem mondható szeretetnek, inkább birtoklási vágyra utal.

Igen, fontos a szeretet, de nagyon túlzott is lehet.

Amikor levegőt nem tudsz úgy venni, hogy ne legyen melletted, amikor még a wc-re is benyit hozzád, vagy amikor fürdesz, vagy amikor a 40 fokban állsz a tűzhely mellett izzadtan és akkor is ölelget, amikor örülsz ha élsz, na ez az ami terhes. Amikor nem tudsz szabadulni az ajnározástól egy percre sem.

Szeretettel nem lehet megfojtani, mert az nem szeretet. Hanem birtoklási vágy, kisajátítás, irányítás, stb.

Általában az önállóan életképtelen vagy nagyon bizonytalan emberek viselkedése ez. Az is erre vezet, ha valaki annyira üresfejű, hogy soha nem akar (nem tud) egyedül lenni, hogy a gondolataival is foglalkozzon.

A valódi szeretet azt jelenti, hogy a másik érdekeit nézi, azaz ha a másik szeretne egyedül lenni akkor hagyja.

#4-es vagyok. Valahol egyetértek az utolsó válaszolóval. Barátnőmnél az a probléma, hogy nincsen hobbija, különösebben nincs olyan dolog ami lázba hozná érdeklődési szinten. Konkrétan a környezetétől várja, hogy szórakoztassák őt, mert egyedül nem igazán tudja elfoglalni magát.

Mindettől függetlenül tudom, hogy nagyon szerelmes a barátjába, nagyon jólelkű lány. A gond az, hogy unalmában a pasitól várná, hogy folyton mellette legyen és ez nagyon terhes tud lenni.

Voltak is vitáink ebből, mert mindig az aktuális nagy Ő az első nála. Ha találkozunk barátnőmmel, akkor a pasit is folyton hozni szeretné (Ehhez a pasinak általában nincs kedve, mikor már egyébként is állandóan együtt vannak)

A szeretet kell és jó, de nem mindenkinek jelenti ugyanazt a kimutatása és a szeretés. Exem pl a végére már kb elvárta, hogy naponta párszor keressem, hívjam, írjak neki, hogy szeretem. Ha nem kapta meg napi kétszer a szeretlek szót, akkor már jöttek a féltékenykedési jelenetek, hogy biztos van valakim vagy már nem is szeretem. Viszont én akkor érzem szeretve magam ha időt töltenek velem, tartalmas időt. Az nem tartalmas idő, hogy filmet nézünk és nem megyünk soha sehova. Még haza kísérni se kísért haza, mert akkor neki egyedül kell hazamennie, vissza. Nem mentünk emberek közé, mert utálja az embereket. Így én ugyan mondtam neki, hogy szeretem, ő is nekem, én mégse éreztem azt, hogy igazán szerelemmel szeretne, mert nem voltam boldog vele, meg a saját bőrömben sem, már egyfajta kötelességnek éreztem a szeretem szó ismételgetését. Amikor teherként kezdtem érezni, hogy már megint írni kell neki, akkor jöttem rá, hogy ennek nincs értelme.

Tehát aki azt mondja, hogy túl szeretik az vagy rosszul fogalmazza meg és túlzott ragaszkodásra érti, birtoklásra, és ez tényleg fojtogató. Vagy nem ugyanúgy fejezik ki a szeretetüket és a párja kifejezés módja számára túl sok. Ezzel sajnos nem lehet mit tenni. Ez kb olyan, hogy a baráti társaságom ilyen ölelgetős, összeborulós fajta, ami engem kiborít, mert a páromon kívül nem bírom elviselni ha hozzám érnek. Megszokták, hogy én ilyen vagyok, ezért nem is erőltetik az ölelgetést, és tudják, hogy vagy nagyon padlón vagyok ha mégis beszállok a partiba vagy ritka pillanatok egyike. Ha erőltetnék, akkor tőlük is azt érezném, hogy megfojtanak a szeretetükkel. Pedig ők "csak" barátok, nem is párkapcsolat.

Nem jól látjátok, gyerekek. Ez nem birtoklási vágy, hanem különböző mértékű szerelem problémája. Aki igazán szerelmes, az minden másodpercben a párjával akar lenni, érezni akarja, látni, ölelni, becézni. Valamit lát az utcán, egyből az jut eszébe, hogy ezt el kell mesélnie, stb.

Ezzel szemben aki kevésbé szerelmes, annak teher, ha túl sokat kell a másikkal lenni. Úgy érzi, megsértik az intim szféráját, s egy idő után kényelmetlenül érzi magát.

Nehéz ezt felfogni, hiszen a szerelmes ember mindig azt hiszi, hogy az ő szerelme a legmélyebb, a legszentebb, és csak utólag, annak elmúltával jön rá, hogy felejthető kis szerelmecske volt csupán.