Van egy örökös problémám a barátommal! Szerintetek ez normális? Fiúk válaszát is várom mind2 szemszögre kiváncsi vagyok

Én 53/F vagyok, 30 évi házassággal.

Teljesen egyetértek az elsővel!

"Úgy vagyok vele hogy annyi energiát annyi könnyett fektettem már bele ebbe és nem vagyok az a tipus aki csak úgy feladja de már bele fáradtam hogy akármi kis veszekedés van mindig MINDIG én vagyok a hibás nem emlékszem olyanra mikor bevallotta volna hogy az ő keze is benne lenne..."

Most kell kilépni. En is mindig vártam a változást, mert hamár 1 évig vele voltam, és ugye energiát fektettem a kapcsolatunkba, akkor ne kelljen már szakítani. De sajnos kell és eskü jobb lesz utána, bármennyire is ijesztőnek és kilátástalannak tűnik a helyzet.

"Úgy vagyok vele hogy annyi energiát annyi könnyett fektettem már bele ebbe és nem vagyok az a tipus aki csak úgy feladja..."

Ilyen esetben ez nem túl szerencsés hozzáállás. Pont ilyen vagyok én is, és sikeresen elszúrtam fiatal éveimet egy érzelmileg nulla ember mellett, mert nem akartam elfogadni, hogy annyi szenvedés teljesen hibavaló lett volna. A vitáink mindennaposak voltak, de semmi nem változott, egyáltalán nem vette figyelembe, hogy a kapcsolat két emberről szól, nem pedig arról, amit ő jónak lát. Aztán mikor ráment az idegrendszerem, depressziós lettem, "szerencsére" már nem is érdekelt, mi lesz a kapcsolattal. Kisétáltam belőle, és természetesen én voltam a hibás, amiért képes vagyok eldobni egy olyan hosszú kapcsolatot, mikor ő szeret engem, és mindent jól csinált.. Nekem évekbe telt regenerálódnom, de a saját érdekedben jobb lenne elfogadnod, egy érzelmileg visszamaradott ember nem képes nyújtani azt, amit egy párkapcsolat jelent. Ők alkalmatlanok párkapcsolatra, de természetesen ragaszkodnak hozzá, folyton keresik, mert "kapni" szeretnek, szükségük van az érzelmi támogatásra. Cserébe viszont nem nyújtják ugyanezt, hanem tönkreteszik azt az általában lelkiismeretes, érzékeny partnert, aki törődni kezdett velük.