Érdemes tételesen elmondani az okokat szakításkor?

Barátnőmmel 3 hónapja jöttünk össze, nagy fellángolással kezdődött, folyton egymás nyakán lógtunk és szerelmes is lettem, azt hittem Ő is. Úgy 1,5 hónap után kezdett távolságtartó lenni (se puszi, se ölelés magától, egyáltalán nem féltékeny, nem hiányzom neki annyira elmondása szerint), amire felhívtam a figyelmét kétszer is, de csak rosszabb lett. Folyton mondta, hogy szeret, és nem akar elveszíteni, de nem olyan személy aki ki tudja fejezni az érzelmeit. Egy ideig elhittem, sőt magamban kerestem a hibát, de már ott tartunk, hogy azt mondta, hogy neki jobb lenne a heti 1 találkozó (50 km-re lakik, előtte heti 3-4 tali volt), de nagyon szeret, csak Ő ilyen típus, fogadjam el. Nos, szerintem ez vicc, akinek havi 4 alkalommal kellek csak, az nem szerelmes. Elvileg Ő mindig ilyen volt, mással is így viselkedett előttem. Én az utolsó két hónapban minden nap szenvedtem miatta, alig ettem, vagy aludtam, nem tudtam mitévő legyek, hisz nem ebbe a lányba szerettem bele és totál úrrá lett rajtam a pánik, amit neki nem mutattam ki amúgy. Sajnos buta és naiv voltam, nem tudtam időben elfogadni a dolgot, de ez a mostani találkozós leépítés szerencsére visszarázott a valóságba, ezért szakítani szeretnék vele.

Érdemes szerintetek elmondanom, hogy ha így viselkedik, akkor nem lesz alkalmas párkapcsolatra, vagy hogy mivel bántott meg, esetleg hogy szerintem nem is szerelmes belém csak azt hiszi? Érdemes bármit részletezni, hátha tanul belőle? Vagy csak pár mondatban mondjam el, hogy ez így nekem nem megy és viszlát?