Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Anyuci pici fia marad örökké?
Párommal lassan egy éve élünk együtt. Mivel más-más városban éltünk, így viszonylag hamar összeköltöztünk. Még az elején, nem zavartak annyira ezek a dolgok de kezdek belefáradni, hogy mindent én csinálok. Van esély arra, hogy valaki a harmincas évei közepén megváltozzon?
Én látom, hogy akar de nagyon nehezen, lassan megy... Beteg voltam és azon a héten ő mosogatott (sajnos nem sikerült mindent rendesen elmosni), mosot (fehéret feketét együtt ), porszívózott ( a szőnyeg közepét ) és a többi. Persze ez előtt is besegített ebbe-abba. Egyetlen gyerek, anyuka mindent megadott neki, még most is.
Alapvető dolgokat nem tudott, telepakolta a mosógépet és várt, hogy tiszta legyen a ruha (nem indította el!) a kaját nem tette a hűtőbe, azt sem tudta hogy a nappaliban a kanapé ágyneműtartós... Szóval legyek türelmesebb mert bár lassan de igyekszik változni, vagy kutyából nem lesz szalonna és már soha nem fog megváltozni.
Szeretem, mert nagyon rendes ember, vicces és szórakoztató, nagyon okos mindről lehet vele beszélgetni és ő is imádja az állatokat.
Mi lenne vele, ha egyedül élne? Ez már életképtelenség, nem anyuci pici fia..
Ő akar változtatni, vagy elvárja, hogy kiszolgáld?
:D
Hát ez nagyon jó!
Szerintem lesz mit megtaníts neki.
Ha van türelmed hozzá, akkor idővel nevelhetsz rajta kicsit, de alapvetően nem fogod megváltoztatni.
De mit szeretnél pontosan? Azt, hogy vegyen részt a házimunkában? Akkor beszélgess vele róla, hogy szeretnéd, ha egyenlő részt vállalna az ilyesmiben. Ha tényleg olyan rendes ember, mint amilyennek leírod, akkor venni fogja a lapot.
(A mosógépről: szerintem mindenkivel megesett, hogy elfelejtette elindítani, ez alapján ne ítélj.)
Nekem csak egy diplomám van, de még messze ennek megszerzése előtt szoktam bele, hogy mosógép, porszívó, vasaló...
Hogy valaki a 30-as éveiben be tudja-e járni azt a pályát, amit én (meg gondolom sokan mások) 12-16 éves korunk tájban...
hát nem leheleten, de nagy összegben nem fogadnék rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!