Maradni? Szakítani? Elég hosszú sztori, de örülnék, ha valaki elolvasná és megpróbálna tanácsot adni.

24 éves lány vagyok, a barátom 28. 7 éve vagyunk együtt. Mindig is távkapcsolat volt, eleinte 200 km volt közünk, akkor hétvégente láttuk egymást, de kb. 2 éve kiment Németországba dolgozni, azóta kéthetente, havonta, másfél havonta találkozunk, mikor hogy. Most végeztem az egyetemen, ő pedig már nagyon régóta fűz, hogy ha megvan a diplomám, menjek ki hozzá. (A végzettségemmel simán kapnék kint munkát, de a nyelvvel gondom van, szerintem minimum 1 év lenne, míg olyan szinte kerülnék, hogy egyáltalán megpróbáljak munkát keresni kint.)

De őszintén szólva nem szeretnék kimenni, ezt szerintem ő is tudja. Ő viszont nem szeretne, és igazából nem is nagyon tud hazajönni. Ha találna is itthon munkát, valószínűleg valami gyári munkát 100 ezerért, ennél pedig azért kint sokkal többet keres, meg úgy érzem, szeret is ott dolgozni.

Beszéltünk már erről az egészről többször is, de sosem jutottunk semmire, csak arra, hogy "majd lesz valami", "szeretjük egymást, kitartunk, majd megolódik". De egyre inkáb úgy érzem, hogy mindketten azt várjuk, hogy a másik megadja magát és engedjen.

Most, hogy végeztem, lehet, hogy kapok is munkát abban a városban, ahol tanultam. Jó lenne végre egy igazi, felnőtt párkapcsolat, együtt lakni, és ha jól alakul minden, házasodni, gyermeket szülni. De ugyanőgy, ahogy 1-2 évvel ezelőtt, most sem látok erre esélyt. Egyszerűen nem tudom, meddig kellene húzni ezt az egészet.

Az egyik pillanatban azt érzem, ennek már nincsen értelme, a másikban pedig azt, hogy nem tudnék nélküle/egyedül lenni. Iszonyatosan rendes ember és érzem is, hogy nagyon szeret.

Őszintén szólva, elég önbizalomhiányos is vagyok. Rettenetesen félek attól, hogy ha szakítok, rosszul öntök, és soha nem találok senkit, vagy legalábbis senki olyat, aki legalább az ő szintjét megüti. De az eszemmel tudom, hogy nem maradhatok egy párkapcsolatban csak azért, mert félek, hogy nem lesz más...

De nem is igazán tudom, hogy tényleg ettől félek-e, vagy tényleg szeretem, és úgy érzem, nincs nála jobb.

Sosem csaltam meg igazából egyébként, de tettem már olyan dolgokat, amik szerintem nem férnek bele egy kapcsolatba. Legalábbis nekem iszonyatosan szarul érintene, hogy megtudnám, hogy a barátom ilyeneket tett. (Van egy nagyon jó barátom, akivel ha iszunk, mindig egymás nyakában kötünk ki. Nem feküdtem le vele, nem is csókolóztunk soha, de iszonyatosan jó érzés, mikor megölel, pedig vele nem tudnék elképzelni párkapcsolatot.). Nem tudom eldönteni, hogy ez csak azért van, mert nagyon ritkán találkozok a barátommal, és kell valamiféle intimitás néha, vagy azért, mert már nem szeretem igazán és másra vágyom.

Nyilván nem azt kérem, hogy konkrétan valaki mondja meg, hogy mit tegyek, csak hátha kívülről, objektíven nézve a dolgot, tud valaki bármi hasznosat tanácsolni.