Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
30 év körüli hölgyek! Ha nem számítana nektek a kor (különbség), akkor mit várnátok el egy 19 éves pasitoktól?
Ugyan azt, mint a velünk egykorútól. Pont ez a baj, hogy általában a fiataloknak más dolgok fontosak, más az érdeklődési körük. Bár nem mindenkinél. Nekem is volt 8 évvel fiatalabb barátom. Mikor megismertem, nem tudtam, mennyi idős. Megfogott benne valami. Érett volt a gondolkodása is. Azon kívül ő nézett ki idősebbnek. Mikor összejöttünk, akkor derült ki a korkülönbség. Már nem számított. 3 évig voltunk együtt. Akkor elhagyott, mert őt kezdte zavarni, hogy fiatal: gyereket akart, családot és nem velem. Pedig ő is mindig azt mondta, hogy az idősebb nők tetszenek neki. Pár év múlva megváltoztatta a szemléletét.
Tehát, ha megfog valaki, nem számít, mennyi idős. Ha azonos az érdeklődés, ha egymásra tudunk hangolódni, ha olyan a hozzáállás, nem számít a kor.
30 évesen egy nő - akár bevallja, akár nem - családot és gyereket akar. Ez teljesen normális dolog. Mint hogy az is, hogy egy 19 éves pasi meg nem.
Szerintem ez a korkülönbség nem tolerálható. Bocs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!