Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van esély rá, hogy késöbb változik a nézete? Mit tegyek?
én 22éves vagyok, a párom 30.
6hónapja járunk.
minden este nálam alszunk, nála is alhatnánk de én nem szeretek ott lenni.
Az fontos információ lehet, hogy Ő előttem együtt volt 3évig egy idősebb nővel, akivel 2évig együtt lakott, de szakítottak és páromnak költöznie kellett haza.
Haza alatt azt értem, hogy egy nagy házban lakik a 25éves öccsével és az apjával (a szülei elváltak!)
De alig jár haza, mivel ugye általában nálam vagyunk, illetve mivel műhelyben dolgozik és késő este végez ott fürdik meg stb.
Szóval akkor van otthon amikor én dolgozom és ő nem.
Nos a kapcsolatunk elején elmondta, sőt a mai napig mondja hogy velem komoly tervei vannak, bármit eltudna képzelni, olyat is amit eddig még egy nővel sem! (gyűrű,gyerek,ház stb)
Beszéltünk a tervekről, és arról hogy spórolunk.
DE Ő jól keres,kb 130at kap, csak neki ott a kocsi, a motor, ő is fizet telószámlát, kaját csak vesz magának, PLUSZ az apja felmondott és kitalálta hogy párom is adjon haza 15ezret.
Hülyeségre egyikőnk sem költ.
De én jobban félretudok tenni.
Őt meg mintha nem is érdekelné a dolog.
Ha felhozom neki ezt a témát kiabál velem, hogy én hova rohanok, minek költözzünk össze, ez még friss kapcsolat, meg hogy nekem mindig csak ez a témám... pés egy nagy vita lesz az egészből. :(
Oké rendben, ha otthon van csak mos, szerel, fürdik, oké hogy belead a költségekbe 15ezret, meg a tesója is.
De Istenem, az apja akkor minek mondott fel??? erre nem gondolt, hogy elfogy a pénz???
a LÉNYEG AZ, HOGY ÉN VÁGYOM ARRA HOGY MAJD ÖSSZEKÖLTÖZZÜNK ÉS GYŰJTÖK IS RÁ!
apumék tudnak segíteni egy bizonyos alappal, egy kicsit kellene még hozzá gyűjteni és egy picike házat tudnánk venni kettőnknek.
Albérlet közös megegyezéssel kizárva! azt egyikőnk sem akarja!
De miért harap azonnal a témára? :(
Én meg totál elvagyok keseredve, hogy igy reagál...sosem fog velem összeköltözni?
ha azt mondja hogy elköltött Xezret valamire (legyen az csekk vagy tankolás) egyből arra gondolok, hogy akkor spórolás egy deka se :(
Vagy hagyjam a témát és ne nyaggassam vele egy darabig, majd ha akarja felhozza Ő?
Meddig érdemes várni.????
Annyira félek, hogy sosem fogunk egyről a kettőre jutni.
Ha szeret és jól érzi magát velem, akkor egy idő után csak rászánja magát,nem??
Tudom, még nagyon az elején vagyunk.
És én nem sietek, de azért jó lenne tudni, hogy akar-e velem valami komolyabbat.
Ő azt mondja igen, de a szituáció nem ezt mutatja :(
Mostmár annyira szomorú és elkeseredett vagyok, hogy elbizonytalanodtam kettőnkkel kapcsolatban...
Nem akarok éveket várni arra hogy lépjünk valamerre.
Vagy éveket elpocsékolni arra, hogy várok rá, szeretem Őt, vele tervezem az életemet és a jövőmet. Ő meg nem... :(
Volt már valaki ilyenben??? Mi a teendő????
Gondoltam arra,hogy csak azèrt kellek neki hogy legyen valakije
De sokat balhéztunk az elején es nehéz velem,de sosem hagyott ott,mindig harcolt értem,értünk.
Ha nem szeretne ezeket nem viselné el.
Tutira érzem és tudom hogy szeret,de akkor miez? Nem értem.
Anyum szerint ne hozzam fel a témát,egyszer ugyis lépnie kell, és szerinte ezt ne eröltessem mert az rosszabb
"Mostmár annyira szomorú és elkeseredett vagyok, hogy elbizonytalanodtam kettőnkkel kapcsolatban...
Nem akarok éveket várni arra hogy lépjünk valamerre.
Vagy éveket elpocsékolni arra, hogy várok rá, szeretem Őt, vele tervezem az életemet és a jövőmet. Ő meg nem... :( " Szerinted érdemes bárkire is elpocsékolni az életedből n évet, aki nem akar veled komoly kapcsolatot? Nem hiába van "egyedül" 30 évesen, te meg benyalod a csillagokat is lehozom az égről dumát...
6 hónap után közös házat venni? Komolyan?
Szerintem korai lenne.
Fél éve vagytok együtt.
Ha komolyan is tervez hosszútávon, még nem akar veled összeköltözni. Ez normális.
Az apját mondjuk nem értem. Amíg volt munkája nem kellett hazaadnia, most, hogy nincs kell? Ez elég érdekes.
Ha korábban nem kellet, most se kelljen, bízzon a fiában, hogy támogatja amíg munkát talál. Vagy nem tudom. :S
Viszont ne erőltesd még a témát. Én hamar összeköltöztem párommal, kb. mi is fél év után, de van akinek ez gyors. Nekem is az volt. :D
Légy türelmes. Ha egy év után sem akaródzik mozdulnia, és akkor is ilyen dühösen reagál akkor el kell gondolkozni, hogy biztosan komolyan tervez veled, vagy csak mondja.
A 130 azért nem annyira jó kereset...Nyilván nem is rossz, de amiből már tényleg jó élete lehet az embernek, az 180-nál kezdődik nettóban. Na meg ha valaki lakást akar venni Magyarországon...Oh, annak édeskevés.
Egyébként szerintem neki van igaza...Csak fél éve jártok, és máris nagy költségekbe vernéd...Ha mondjuk távkapcsolatban lennétek, és ez lenne a megoldás, akkor meg is érteném, hogy össze akartok költözni, de ahogy írtad, egyébként is együtt vagytok minden áldott este...Szerintem még fölösleges külön lakást venni, mert szinte már így is együtt éltek.
Ha szeret, akkor persze, rá fogja szánni magát, de meg kell várni, hogy annak is eljöjjön az ideje. Viszont állandóan nyaggatod, és nem engeded, hogy a hobbijára költsön, olyan dologra, ami boldoggá teszi, vagy elvárod, hogy ne támogassa a családját, akkor szerintem elege lesz belőled...
19/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!