Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lelkileg passzolunk, de nincs meg a szikra, hogy tovább?
Első komoly kapcsolatomban vagyok immáron lassan 3 és fél éve.
Lelkileg ennél jobb srácot nem nagyon találhatnék, aki így passzol hozzám. Minden gondot meg tudunk beszélni, nem veszekszünk, kedves, lesi a kívánságaim, stb. stb .
A kapcsolatunk elején se éreztem a szikrát, és így három év után sem. Minden szép és jó(és mielőtt írnátok, nem, nem ez a bajom, hogy minden jó:D), mégsem érzem a szikrát.
Sokszor mondják, hogy nehéz párt találni, akivel jól kijön az ember. Felnőtt korban meg már össze tenné az ember a két kezét, ha ilyen párt találna, szikra ide vagy oda.
19 éves vagyok, és nem tudom, hogy érdemes-e ilyen kapcsolatba maradni, tehát, hogy nincs meg az a plusz, vagy nem? Régóta marom magam, és sokat beszélgettem erről emberekkel: egy részük azt mondja, hogy a szikra, láng nélkül hiába passzolunk máshogy, a fene ette meg az egészet, míg van aki azt mondja, hogy pl. amikor az ember már idősebb inkább maradjon egy ilyen kapcsolatban.
A páromat inkább úgy szeretem, mint EMBERT. Sose csalnám meg, de valami nem az igazi.
Kérlek ne ítéljetek el, meg piszkáljatok, inkább írjátok le a véleményeteket. Ki hogy mérlegelne?
Vagy a tündérmesékben van csak az a szikrás szerelem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!