Csak engem idegesítenek azok a felnött férfiak akik kislányokkal járnak?

Rengeteg oka lehet.

- Egy ennyi idős lányt könnyebb lenyűgözni, kevesebbet problémázik. Örül, hogy van egy idősebb pasija, akivel menőzhet a barátnőinek.

- Tepernek, bevállalósak.

- Akkor vehetőek igénybe, amikor csak akarják őket.

Oké, ezek társadalmilag negatívnak tűnhetnek, de van az éremnek másik oldala is. A környezetemben van 1-2 férfi, akikkel beszélgettem erről, mert nekem is furcsa volt. Ők jellemzően ezeket a dolgokat mondták még:

- Egyre több a teljesen kiégett nő 18 felett, akikkel kevésbé lehetnek együtt felhőtlenül és sokat problémáznak.

- Az idősebb lányoknál sokszor több az elvárás, amelyek egy részét kényelmetlennek találják ezek a férfiak. Pl. amikor 1-2 hónap ismertség után a házasságot akarnak vagy gyereket, mert épp szekálja őket ezért a környezetük. Meg eljegyzést, mert az ismerőseiket is épp eljegyezték.

- Punnyadtabbak, nagy részük már beletespedt a hétköznapi meló-otthonfekvés kombóba.

- Kevesebbet tesznek a kapcsolatokba.

13#-nak: Ne haragudj már, de szerinted a saját korosztálya nem manipulálja ugyan úgy? Főleg amikor a legtöbb, neveletlen kis csitri, még emellett küldi a számára "alfahímnek" gondolt egyedeknek a meztelen fotókat?

Volt olyan 17-18 éves ismerősöm, akinek vagy 150 lányról volt meztelen képe. És nagy többségüket le is kurták. Az nem baj ugye?

Nem minden felnőtt nem normális, aki fiatalabb korúval van. Miért kell sajnálni tőlük azt, hogy boldogok akarnak lenni? Ugyan úgy lehet fontos egy fiatalkorúnak, mint egy felnőttnek. Főleg ha nem egy munkanélküli hülye gyerekről van szó.

Amúgy meg ilyenkor csak megy a féltékenykedés, hogy nem ők "dughatják" azt a csajt, akik játsszák itt a szende szüzet.

Szóval felesleges játszani az agyatokat, mert marhára nem kell félteni a mai fiatalságot. 14-15 évesen így is úgy is elfogja veszteni a többség.

Ja, csak gondolom a saját korosztályukkal elfogadottabb, mert hiszen az "tini szerelem".

Csak a legtöbb srác szereti eljátszani, hogy szerelmes, aztán meg ha kidobják a lányt szex után, akkor ide jön sírni, hogy megint egy fa...kalap, akinek csak dugásra kellettem.

Én felnőttként simán megmaradnék egy fiatal mellett, ha jól éreznénk magunkat egymással. Ezért szar ez a világ úgy ahogy van, mert MINDENKI a másik életével foglalkozik és nem a MAGÁÉVAL.

Mindig könnyebb megtalálni a szálkát a másik szemében, mint megtalálni a gerendát a sajátjában.

Senkinek nem ártanak az ilyen emberek, azzal, hogy próbálnak élni, jól érezni magukat. De ti, csúfolódó szemetek, minden jót megvonnátok a másiktól, MIKOR közötök nincs hozzá.

Meg csak egy példa, magamról (beteg vagyok? igen, talán van bennem ilyesmi, de! amit nem látnak, csak ugatnak tudnak)

Azt mondod, hogy számít, mert sérül a gyerek..

Na most saját példámon, ami csak egy a sok közül:

Én talán ezt érdemeltem? Ezeket?

Gyerekként majdnem meghaltam, később beteges voltam, sokat voltam kórházba 3 éves koromba. Szintén ilyen kicsi idős koromból van egy emlékem, ami valós:

anyámat a szomszéd nő kiültette az előszobába és kést fogott a torkának. (sztori annyi, idősebbik bátyámmal kavart a nő, mikor bátyám 15 volt; lefeküdtek).

Csak anyám mondta bátyámnak, hogy nem normális dolog és szakítania kell. A nő bepöccent. Sikerült bátyámnak kidobnia, de bennem maradt.

Akkor kisegítő iskola általános iskola helyett. Nehezebben értem meg a dolgokat a mai napig.

Vissza térve bátyámra: egy idegbeteg, egoista köcsög, aki vert kiskoromba. Ha kérdezett valamit és nem tudtam rá válaszolni, akkor képes volt ököllel megütni.

Sajnos a családi, emberi kapcsolatokat sem láttam a legjobban, anyámék részéről:

apám mindig veszekedett valamin, ha hazajött. Nem, nem ütötte anyámat, vagy ilyesmi, csak lelkileg tette tönkre. Állandóan sírt.

Óvoda: idegbeteg gyerek, aki később kezeltetve lett, illetve drogozott is; ő is vert kiskoromba.

Mai napig emlékszem, hogy sokáig ha láttam, hogy szembe jön velem az utcán, inkább másfele fordultam, csak ne hogy belefussak.

Átlagba az emberektől: lenéztek, kinevettek, megaláztak, olyanok akiket sosem ismertem.

Eredménye mi lett, és amúgy kérdem, nekem ezt kellett kapnom? Ezt érdemeltem az élettől?

Szóval eredmény: nem barátkozó, befele forduló ember lettem, aki inkább a játékokba menekült. Sosem voltam se csavargós, iszogatós, bulizós ember. Nem az én világom volt.

Sokáig úgy jártam az emberek között, mint a fába szorult féreg; nem mertem rá nézni az emberekre, mert ahogy felemeltem a fejemet, egyből elkezdett könnyezni a szemem.

Olyan szinten azt érzetet keltette bennem minden, hogy mindenkitől sokkal szarabb ember vagyok, hogy értéktelen vagyok.

Aztán nem volt elég? Nem.. a sors folytatta tovább az életem szét cseszését:

Elmentem fősulira, igen, sok kisegítős akkoriba érettségire se ment, mert annyira rossz tanulók voltak szegények, hogy örültek, ha szakmunkást tudtak elvégezni.

Én viszont érettségi, és egy felsőfokú szakma.

És jött a nagy BUMM, meghalt az édesanyám.

Egyedül maradtam. Depressziós lettem. Megakartam halni.

Továbbra is úgy éreztem, hogy értéktelen senki vagyok. Azóta eltelt 9 év.

Hol tartok? Nincs munkám, nem szeretek kimozdulni semerre. Az egészségem egy kalap szarral egyenlő.

Szóval kérdem MÉG EGYSZER, Talán én ezt érdemeltem?

Még ha azt mondjuk, hogy felnőttként változtathattam volna, és küzdhettem volna a dolgok ellen, azt mondom, rendben, van benne igazság. DE EGY GYEREK, aki semmit nem tud a világról még, nem ártott soha senkinek..

még is mivel érdemelte ki?

És igen, oda akartam kilyukadni, hogy nekem is volt FELNŐTT fejjel olyan lány az életembe, akit te annyira féltesz.

És ki sérült jobban? Ő vagy ÉN? Ő boldog, éli az életét, igaz, tudok róla sok csúnya dolgot, hogy miket csinált, de akkor is éli az életét.

5 év telt el, másfél évig voltam vele, még az anyja halálakor is ott álltam mellette... még is a mai napig utána sír a szívem, holott tudom, hogy jobban jártam, hogy kiderült, hogy ilyen ember.

De még is összerokkantam.

És nem, nem keresek már fiatalokat, mert nem vagyok jó képű, ami nekik kell.. nincs szövegem amivel megfogjam őket. De nem is akarom már.

Folyamatosan fájdogál már a hasam, 2 és fél hónapja. Nem tudok mit csinálni, mert az orvosok nem találtak semmit. Nem tudom mi lesz így velem.