Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tegyem boldoggá életem szerelmét?
9hónapja vagyunk együtt,mikor megismerkedtünk elsőlátásra szerelem volt mindkettőnk részéről. Igazából az előtt sok csalódás érte őt is és engem is. Mikor elkezdtünk járni,ő kitette szívét,lelkét értem. Sajnos én ebből szinte semmit nem adtam neki vissza,mert féltem,hogy újra csalódni fogok. De aztán mindketten nagyon boldogak voltunk,hozzá kell tennem,hogy ha ő nem lenne már énsem mivel mikor összeismerkedtünk én depressziós voltam,étvágyzavarom volt és vágdostam magam:(
És ahogy "meggyógyitott" hát ezért nagyon hálás vagyok!
És hát én közben beszélgettem más fiukkal is és amikor ezt elmondtam neki nem is zavarta annyira,csak mikor meglátta,hogy sziveket is irunk meg ilyesmi szóval ugy jött le neki mintha több lenne mint barátság akk elszakadt a cérna.
Nagyon összevesztünk és féltem,hogy elveszitem.
Aztán emiatt még rengetegszer összevesztünk és sosem hallgattam rá:(
De ennek már vége most szinte egy fiúval sem beszélek és sok fiut le is tiltottam.
Aztán azért is sokat veszekedtünk,mert nem érzi,hogy szeretem meg azt mondja,hogy én nem sokat teszek érte és nem vagyok előtte nyílt stb..
És ebben igaza van mert imádom szeretem nagyon de valahogy mégsem tudom kifejezni a szeretetemet. Neki meg olyan könnyen megy az,hogy mosolyt csaljon az arcomra.
Nekem meg nem mindig megy,de elmondta,hogy jo velem lenni,sőt nem is tudná elképzelni az életét nélkülem,mert sok jót tettem már vele,de sok rosszat is.
És elszeretném felejtetni vele a régi dolgokat és azt szeretném,hogy nagyon boldog legyen!
És érezze,hogy halálosan szeretem,mit tegyek,hogy csináljam?
Tapasztalt emberek írjanak már nekem,nagyon FONTOS lenne:)
Előre is köszönöm.
Tudod általában egy srác, pláne ha ilyen körülményes, nehéz kezdéssel, belevág egy komoly kapcsolatba, egyszer tudja megadni azt a teljes feltétel nélküli bizalmat. Az, hogy ezzel egyértelműen visszaéltél, eléggé leültette a dolgokat. Jobban keresni fogja a problémákat, ez mindenki számára valamilyen szinten csalódás, hogy teljes szívéből szeret a depressziód és vagdosódásod ellenére (nem mellesleg az, hogy testi fájdalommal akarod enyhíteni a lelkit, de természetesen csak merőlegesen vagdosódsz, szánalmas. Sportolj, az is pont elég erős fizikai fájdalom és rendbe is tesz szépen), erre azzal "hálálod" meg, hogy más pasikkal flörtölgetsz (legalábbis hagyod, h ők nyomuljanak). Ez egy törés. Innentől többször észreveszi, hogy mi nem jó köztetek, és hamar átmegy függősbe, kontrollálásba, ahol megakarja mondani mit csinálj, és tudni rólad mindig, hogy ne bántsd meg őt többször véletlenül se. Nem feltétlen, de általában így jönnek egymás után abból amit leírtál.
Mindenesetre ha jelenleg szeret, és Te is viszont szereted őt, akkor szerintem most Te jössz. Húzd fel a kapcsolatotok egy egészséges szintre. Találj ki közös programokat, vegyetek részt egymás életében, hozz ki belőle minél jobbat, nem tudom hány évesek vagytok és milyen nehézségek állnak előttetek, de gondolom még tanulás, de ott egy jó hobbi vagy sport, amiben szinten motiválhatjátok egymást a sikerre, fejlesz a kapcsolatotok, szintén attól függ, hány évesek vagytok, de tartson valahova.
Tölts vele minél több időt, persze ahogy nektek kényelmes. De legyen kilátásban a közös jövő, ha Ő is ezt szeretné, az megnyugtat egy férfit, hogy Vele képzeled el a jövőd, és teszel is érte.
És süss neki csokitortát! Tuti siker. Meg egyébként is meglepheted ilyen dolgokkal. És ott van a szex. Próbálj ki valami mást, többet, add át magad neki jobban, figyeljetek jobban egymás igényeire.:) Hajrá.
Koszonom szepen:)
Nagyon orulok a valaszoknak:)
Es esetleg valakinek nincs vmi jo otlete( mert nem elunk egyutt igy napi szinten skypeolunk es heti 1x vagy kethetente2x talalkozhatunk) es valami jo beszedtema?
Vagy,hogy mit csinaljak,mar ha nem szemelyesen vagyunk?
Először is: próbáld meg használni a buksi fejed! Egyik végletből a másikba esel, és ez nagyon nem jó. Nem arról volt szó, hogy vonulj apácazárdába meg tilts le minden hímnemű ismerőst Facebookról, hanem arról, hogy moderáld magad: NE írj szívecskéket és NE légy félreérthető. Ennyi, nem több.
Továbbá: "Aztán emiatt még rengetegszer összevesztünk és sosem hallgattam rá:(" Rohadt gyorsan tanulj meg odafigyelni arra, amit a másik mond és veszekedés helyett normális hangvételben megbeszélni a dolgokat! Nem kell feltétlenül egyet érteni a másikkal, de a normális emberi kapcsolatok alapja az, hogy meghallgatod a másikat, értelmezed, amit mond és szépen, nyugodtan ki tudod fejezni miért nem értesz egyet vele ;)
Nem attól lesz jó a kapcsolatotok, hogy átmégy papucsba vagy bólogatós kutyába, hanem attól, hogy figyeltek egymásra, jó a kommunikációtok stb.
Másodszor: Szedd össze magad, a MAGAD KEDVÉÉRT! Neked is jobb lesz és a párodnak is jobb lesz.
- Ha véletlenül valami történik és szakítani fogtok, akkor mi lesz? Megint magadba zuhansz? Megint vagdosni fogsz? Gondolom arra te magad is rájöttél, hogy ezt nagyon nem kellene.
- Akármilyen romantikusnak is hangzik, hogy "Te mentettél meg <3" meg "Érted élek <4" valójában a tudat, hogy egy emberi lény ennyire függ tőled, iszonyatosan megterhelő érzelmileg. Nem véletlen, hogy a legtöbb ember elvből nem megy bele párkapcsolatba depressziós, instabil emberrel (le a kalappal a párod előtt!).
Szóval hasonló helyzetben nekem az lenne a legnagyobb ajándék, hogy látom, hogy az ember, akit szeretek TÉNYLEG jól van és nem csak ebbe-abba kapaszkodik.
Ehhez meg a az 5. hozzászóláshoz szorosan kapcsolódik, amit To7ka a 2. hozzászólásban leírt. De azért én is leírom neked még egyszer, biztos ami biztos :) Keress magadnak valami testet-lelket-agyat lefárasztó hobbit! Akár többet is!
A sport nagyon jó: testileg tuti lefáraszt, ha jól csinálod, az agyadat is leköti, boldogsághormont termel, ráadásul még erősödsz, ügyesedsz is! Ha nincs pénzed, sok mindent otthon is meg lehet oldani (jóga, fegyencedzés), de az is nagyon jó lenne, ha valami csoportos foglalkozásra el tudnál járni.
Mindenféle kreatív hobbik: kell ezt részletezni? Ráadásul sok műfajban nagyon jól ki lehet fejezni az érzelmeidet, az aktuális lelki állapotodat.
Fogod magadat és a barátaidat és eljársz ide-oda! Nem baj, ha nem vet fel a pénz, húsvéti kirakódó vásáron csak nézelődni is lehet, a legtöbb kiállításmegnyitó ingyenes, az art mozikba lényegesen olcsóbb a jegy, mint a menő filmekre stb.
Ha eljársz, csinálsz valamit, találkozol emberekkel, történik veled valami érdekes, rögtön lesz miről beszélnetek is :)
Azt meg, hogy mivel tudsz ezeken kívül mosolyt csalni az arcára, neked kell tudnod, elvégre a te pasid vagy mi :P (Na jó, a csokitorta az nálunk is bejönne :D)
27N, távkapcsolatban (ha gondolod privátban folytathatjuk)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!