Egyesek miért dobják el az életüket ha elveszítik a szerelmüket?

Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem

Szabadság, szerelem

E kettő kell nekem.

Szerelmemért föláldozom

Az életet,

Szabadságért föláldozom

Szerelmemet.

Én meg tudnék halni a páromért.

Ő húzott ki a depresszióból, amúgy is meg akartam halni,szóval ha ő nem lenne és sem lennék.

Ideggyenge? Valóban egyszerű dolog ezzel elintézni.

Vannak dolgok amik nehezen feldolgozhatóak. Az agy nehezen tudja feldolgozni a kérdéseket. Ezerfelé kezd pörögni az agyad. Hol hibáztam? Mit csinált a másik? Akkor az miért volt. Ok, okozatok. Tulterhelődik.

Egyetlen kiutat lát csak. A megsemmisülést.

Legalábbis nemrégen ez játszódott le bennem. Azt kezdtem érezni hazafelé a kocsiban ha barátnak se vagyok jó minek éljek. Irány nagysebességgel a házfalnak a kanyarban. Vagy a Duna.

Azután fékeztem. Rájöttem, most mindegy miért, felesleges. A haláltol nem félek, tul sokat láttam. Nem azért nem tettem meg.

Azért mert ez egy trauma.Egy szakítást,főleg ha hosszú kapcsolatról volt szó,akkor azt nagyjából ahhoz lehet hasonlítani,mint ha egy szerettedet veszítetted volna el,pl:mint ha (tegyük fel) meghalt volna az anyukád.

A szerelemi csalódás is hasonló sajnos.

Azért a többség a szakításos dolgokon túl tudja magát tenni valahogy.Még ha sok időbe is telik ez.Viszont sajnos vannak,akik nem és ezért azok az emberek véget vetnek az életüknek inkább.