Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mit érezhet?

Figyelt kérdés
Még két és fél éve kavartam egy sráccal de nem volt köztünk semmi. Tudom, hogy tetszettem neki, meg az is lehet, hogy szerelmes volt, de én csak barátként tekintettem rá. Utána lett egy hosszú, két éves párkapcsolatom (ezalatt még neki sokáig tetszettem neki). Viszont ismerte az akkori barátomat és haveri szinten jóban is lettek és még mindig vannak. Nemrég szakítottam a barátommal, mert elkezdtem többet érezni a srác iránt. Egyik este amikor barátokkal együtt voltunk én sokat ittam picit ő viszont nem, de elkezdtünk beszélgetni ezekről a dolgokról és simogattuk egymást, ölelgettük egymást kicsit intimebben mintha barátok lennénk, de nem mentünk tovább. Másnap írta, hogy szerinte kicsit túlzásba vittük, hiszen a volt barátommal jóban van és ez gáz lenne. Mondtam hogy igaza van, mert tényleg igaza van, de olyan jó volt. Nem tudom most mit gondolhat, mert tudni kell róla, hogy nagyon nem mutatja ki az érzelmeit. Nem hozza szóvá ezt sosem, és nem tudom, hogy azért, mert nem tudja mit csináljon, vagy azért mert nem akar tőlem semmit...
2015. márc. 12. 16:48
 1/2 anonim ***** válasza:
szerintem találkozz vele személyesen négyszemközt és beszéljétek meg, akkor másabb is lehet a reakciója mint neten
2015. márc. 12. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
A szakításotok óta még nem telt el elég idő és nem akar bunkónak tűnni a haverja előtt. Nem simogatna ha nem akarna tőled semmit.
2015. márc. 12. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!