Vannak még olyan lányok, akik a jófiúkat is tudják értékelni? (Kissé hosszú)

A külső visszajelzések alapján jóképű férfi vagyok (magamat soha nem minősítem, nem az én tisztem).

Alaptermészetemből és neveltetésemből adódóan udvarias, előzékeny, segítőkész és becsületes vagyok. Az őszinteséget nem kell kérni tőlem, mert az nálam szériafelszereltség. A nőket tisztelem és régi vágású vagyok, aki úgy gondolja, hogy egy pasinak kell a nő után járnia, nem fordítva.

Komoly érzelmeken alapuló kapcsolatot keresnék olyan nővel, akivel akár a közös jövőt és a családalapítást is lehet tervezni. Nem hiszem, hogy teljesíthetetlen elvárásaim lennének. Sorolom:

- legyen tartása, önbizalma, legyen tisztában a saját értékeivel

- legyenek hibái! Igen, legyen emberből, ne tartsa magát istennőnek, mert ha okot ad rá, az az én feladatom lesz ;)

- legyen intelligens: Szoktam mondani: "Az intelligencia elvárás, az egyetem nem."

- legyen humora, de nem a vihogós szeleburdi fajta, hanem komoly dolgokról is lehessen vele beszélgetni

- szeresse a gyerekeket: Nem, nekem nincs, csak később akarjon, akár többet is!

- akarjon házasodni: nem holnap, de ne legyen az, hogy SOHA

- adjon magára, foglalkozzon magával nem kell nekem topmodell, de foglalkozzon a testével és érezze magát jól a bőrében, az már ad egy kisugárzást

A helyzet viszont az, hogy akárhány lánnyal ismerkedtem eddigi életemben, az vagy lekoptatott, vagy a legjobb, amit mondott a 2. vagy nagy ritkán a 3. randin: "Maradjunk barátok."

Persze, ha nem volt szimpatikus, persze én is közöltem egy-két nővel már ezt, sajnos ez velejárója a párkeresésnek. (Ezt muszáj megemlítenem: volt köztük egy olyan, aki már az első randin féltékenységi jelenetet rendezett, mert a kávézóban fizetésnél hozzáértem a pénztáros hölgy kezéhez, és hogy miért tapizom le, mikor vele randizok?!)

Szóval, ahogy a nők többsége fogalmazott, a tipikus jófiú vagyok, aki a végén mindig egyedül alszik.

Vannak viszont srácok, akik lekezelő és lenéző, sokszor már megalázó stílusban kommunikálnak a nőkkel, s ezért viszont odavannak. Nekem is van egy-két olyan ismerősöm, hogy a legkedvesebb szava az aktuális barátnőjéhez kb. annyi, hogy: "Megint HP vagy?" (persze nem rövidítve, és mondom, ez volt a legkedvesebb) Erre sohasem sértődés a reakció, hanem hogy: "Ne haragudj szívem, mivel engesztelhetnélek ki?"

Akikkel ismerkedni próbáltam, azok is miután engem lepattintottak vagy tíz körömmel kaparnak az ilyen pasik utána, aki sz**ba se nézte őket.

Vagy!

Volta a másik eset, hogy eljött velem randira (ők a 17-19 éves lányok voltak), és ott közölte, hogy én még kisfiú vagyok neki. Ő a 40-45 (de volt, hogy 50) éves férfiakra bukik. Volt olyan is, aki tanácsot adott, hogy nekem a 14-15 évesekkel kellene foglalkozni (közlöm, 26 vagyok), vagy lehet még ők is már túl korosak hozzám. Szóval marad a 10-12 éves korosztály, de az már nekem is az abszolút beteges kategória (még a 14-15 is). Ergo még várjak a csajozással úgy 10 évet. Pont.

Most aki azzal jönne, hogy puhap*c$ vagyok, és élőben semmi bátorságom ismerkedni, annak leírnám, hogy az utcán is simán leszólítom a számomra első pillantásra szimpatikus lányokat! Az esetek döntő többségében valamilyen elérhetőségét is kiszedem belőle, de többnyire az is a telefonszám. (Az már nem ide tartozik, hogy 10-ből 9 fel se veszi utána, pedig tudom, hogy az ő száma, mert ott helyben megcsörgetem.)

Miért nem lehet egy magamfajta férfinek is barátnője? Mi a hibám ezek alapján? Hol rontom el?

26/F