Lányok! Volt már olyan, hogy egy pasit "túl jónak" gondoltatok magatokhoz?

Igen, elég sokszor.

Nem tipikus az ízlésem, eleve egy színészt nem tudnék megemlíteni, aki jól képviseli mindazt, ami tetszik nekem, alapvetően a nagy, szőrös férfiakat szeretem. De közülük is vannak számomra olyan az ideálhoz közel állók, hogy abszolúte bizonytalan vagyok, és inkább nem is engedem őket közel magamhoz, nehogy észrevegyék, hogy tetszenek nekem.

Utolsó, szerintem ne legyél szégyenlős, mert vannak olyan férfiak, mint én is (valószínűsítem nem vagyok egyedül), akik nem fognak flörtölni meg udvarolni egy nőnek, ha az nem küld olyan jeleket, hogy "vonzódom hozzád, vegyél le a lábamról". Mert fölösleges erőfeszítés olyanra pazarolni az energiát, akin nem látom, hogy tetszem neki. Azért vannak a "jelzések", hogy tessék használni.

Az pedig szerintem egy oltári nagy idiótaság, ha valaki azért hagyná el a párját, mert az "túl jó hozzá". Nekem volt egy hasonló nőm, komolyan, többször sírva fakadt, mert azt hitte na most már biztos el fogom hagyni, mert valami mimikát vagy szót félreértett, vagy bűntudatból. Mert én aztán legfeljebb az ellenkezőjét mondogattam neki. És tudjátok mi lett a vége? Mert vége lett, mégpedig azzal, hogy "már nem szeretlek". Én meg WHAT?!?!? Persze kiszedtem belőle, hogy igazából talált valakit, akivel összejött a hátam mögött. Sok tanulás közben ráért éjszaka csámborogni. Egy ilyen svéd-forma metálos alternatív fehérnépet képzeljetek el.

Ennyit erről. Én nem tudom ki mit tapasztalt, de az én "világomban" az is baj, ha rossz vagy (nem voltam, és nem önkritika hiányból mondom), az is baj, ha jó vagy...akkor meg unalmas és whatnot. Annyi a kifogás, hogy "már nem szeretlek". Oszt kézcsók jóccakát. Semmi "beszéljük meg", semmi.

Az ember azt hiszi, hogy jól kiismerte a párját, pedig fingja nincs róla, hogy kicsoda és milyen. Minden klappolt, értitek? Parázsló levegős-kémia, lelkizés, szex, értékrend, világnézet, odaadás, kedvesség, türelem, célok, pénz stb. De nem. Felszarvazás! "Örökké együtt", meg ahogy a Móricka elképzeli.

Volt egy gutt feeling-em, mielőtt összejöttem volna vele. Megérzés, hogy nem hozzám való. Hallgassatok rá, bajotok nem lehet belőle. Különben úgy jártok mint én, hogy sok év után is tátong ez a seb. Who gives a damn, nem igaz? Nem önsajnáltatásból, hanem hogy tanuljatok belőle. Van ilyen...és előfordulhat. Murphy törvénye ugyebár.

Ja még annyit férfitársaim, hogy NE KEZDJETEK olyan nővel, aki az előző hapsiját is elhagyta (csajok se ilyen fazonnal). NE, ha jót akartok. Ha vele megcsinálta, elég valószínű, hogy veletek is meg fogja. Az ilyen nem tudja hányadán áll magával, egyik nap még 100% hűségesnek érzi magát, de aztán úgy váltja az értékrendjét, mint más az alsóját. Ha lekerül az alsója. Az ember múltja (korábbi párkapcsolatai is) elég sokat elárulnak róla.

Szerintem azért tátong az a seb, mert hagyod tátongani:)

(7-es vagyok)

Ha az én kiszemeltem lenne ilyen elhagyott, becsapott szerelmes, még nehezebben tudnám megközelíteni- amíg az előzőt siratja, addig nincs hely az újnak.

Egyébként ismerős az érzés- én egy évet gyászoltam az előző páromat. Ő mondogatta, hogy mennyire szeret és szerelmes belém. Én szerettem, és hűséges voltam hozzá, de nem voltam szerelmes.

Azt hittem ez így elég, és hogy én vagyok, aki kevésbé szeret (ugye állítólag az irányítja a kapcsolatot)... lásd, én egy év után léptem túl rajta, ő meg pár hónap után már másba volt ugyanúgy szerelmes mint addig belém... engem evett anno a bűntudat, hogy de milyen jó hozzám, és még szeret is, és mégis szétmentünk... végülis az én önbizalmam volt romokban, ő meg "upgradelte" magát, nem hogy megzuhant volna, hanem kivirult.

Ez nem neked szól, és nem rólad szól. Az a lány nem azért "szarvazott" föl, mert nem voltál elég jó, hanem mert eleve saját maga találta ki az érzelmeit, önmagának eljátszotta a szerelmes szerepét, és te bármilyen jó férfi lehettél mellette, se lettél volna neki elég, ha éppen úgy dönt, hogy váltani akar.

Úgyhogy na.

Nem siratásról van szó. Volt dolgom ilyen nővel, éppen ezután a kapcsolat után pár hónappal. Nem sirattam én azt a nőt, számomra meghalt. Mert nem az volt, akinek megismertem. Kész voltam újjat kezdeni. Éppen az új csaj volt ilyen, hogy nem tette túl magát az előző fazonon. Aki lényegében ővele csalta a menyasszonyát ha jól emlékszem, és ha jól rémlik, hivatalosan nem is szakított vele a fazon, hanem ő hagyta ott.

Ez a csajszi kérlek szépen, egy hónap után fogta magát, és egyik napról a másikra, de szó szerint mondom, egyik napról a másikra úgy nézett rám, mint egy idegenre! Aki támogattam, szerettem stb. A fasorba se nézett. Éjjel még taperolt, szerintem egy utolsó próbálkozás volt a részéről, hogy mégis próbáljon vonzódni hozzám mint előtte... Nem mondott semmit, csak nézett mint ha most látna először. Mert az a másik kellett, aki lelkileg tönkre tette. Aki miatt kitalálta, hogy ő is olyan lesz, aki csak játékszernek tekinti a férfiakat. Előző este azért ez kiderült, sírt, hogy még nincs túl rajta. Most mond már meg, normális az ilyen??? Elkísértem munkába, annyit mondott legfeljebb, hogy "szia", és élőben soha többet nem láttam.

Szóval igen, én is túl tettem magamat rajta pár hónap alatt (talán kettő), pedig ő volt az életem első testi-lelki asszonya (lelki volt korábban is). Azt hitte lehet öngyilkos leszek, heh... Végül úgy fogtam fel, hogy jobb hogy úgy történt, mert rossz irányba befolyásolt. Ma is hálát adok érte Istennek. De ez nem azt jelenti, hogy el tudom felejteni. Főleg amilyen jó a memóriám. Nem felejtek. És hiába bánt el velem, ettől még egy test voltunk. Egy szív.