Én ezt nem akarom, idegesít. Azok szeretnek belém, akiket "kihasználok", akikkel csak "játszok". Miért?

Valahogy úgy érzem, és ez mocskosul elszomorít, hogy akiket csak kihasználok, akikkel csak játszok, belémszeretnek. Igazából érzelem nincs, csak vonzalom, és ha így "játszom", megkapom, amit akarok. És itt jön a rémisztő. Belémszeretnek. Ha már igazi, őszinte érzelmeket viszek/vinnék bele, akkor már "undorító vagyok", meg "hülyeségeket írok", "nem értik, mit akarok", és "összezavarom" őket.

A lányok úgy érzem, egyszerűen nem képesek az érzelmeket értelmezni. Komolyan, rémiszt, hogy a "félvállról vevés" és a "kihasználás" izgatja őket, azoktól lesznek szerelmesek. A puszta, őszinte érzelmektől, a kedvességtől, odafigyeléstől már nem. Haverjaim hülyének néznek, hogy mégis mit akarok, örüljek, hogy szinte bárkit megszerezhetek magamnak, de én tisztán akarok játszani, nem mocskosan, érzelmek nélkül. De úgy látom, hogy ez így nem megy. Elcseszett emberi faj, hányinger kerülget.