Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon megérné várni erre a dologra? Mit gondoltok ezzel kapcsolatban?
A volt barátnőmmel már pár hónapja szakítottunk nem volt túl hosszú a kapcsolat 2hónapig tartott.Viszont úgy éreztem minden sínen van egyszer csak derült égből jött a dolog h szakítanunk kell mert már elmondása szerint "nem szeret úgy"
amit én nem tudtam hová tenni persze az egészet elbizonytalanodva közölte velem.A szakítás után még beszélgettünk erről a dologról és sok olyan dolgot mondott a szakítás okának ami nem volt valós,és éreztem rajta hogy bizonytalan.Később megváltozott a viszonyunk és azt mondta nem akar velem beszélni de egy 1,5 hónapra rá mégis elkezdtünk megint beszélni mint régen pár héttel utána azonban közölte velem h idegesíti hogy beszélünk és nem érdeklem már.Azóta nem írok neki és ő sem ír nem tudom hova tenni ezt a dolgot.Ami furábbá teszi hogy facebook-on még kint vannak a közös képek és amikor a profilomon rajta hagytam a kapcsolatot (véletlen) elkezdett faggatni hogy új barátnő-e. (Távkapcsolat volt viszont ahhoz képest 1-2hetente sűrűn találkoztunk)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!