2 hónapja járok a barátommal de még nem vagyok belé szerelmes, normális?

Ha 2 hónapja ismerted meg a párod, és akkor szimpatikusnak találtad, ezért döntöttetek úgy, hogy megpróbáljátok, akkor nem értem, miért lenne probléma, hogy még nem szerettél bele. Vagy hogy egyáltalán nem úgy jöttetek össze, hogy szerelmesek vagytok. Ahogy én észrevettem, a környezetemben, az emberek eleve randizási célzattal ismerkednek, ha akarnak valakitől valamit, és a szerelem létrejötte előtt már egy pár, mert az sok idő, amíg kialakul. Ritka az, amikor régebbről ismerik egymást (munkahely, korábbi iskolai közösség, stb), és úgy szeretnek egymásba, úgy jönnek össze. Szerintem nem olyan ördögtől való, hogy nem ismeri annyira (2 hónap alatt? jó is lenne), és így szeretni se tudja.

Az, hogy a szerelem mikor jön létre, az változó, embertől függő. De azt még érezheted, hogy esetleg ebből lehet-e szerelem? Mert nálam inkább ez az, ami aránylag gyorsan kialakul, nem maga a tényleges szerelem.

Akkor éltesd csak azt az állítólagos válaszolót, aki szerint tök normális, hogy szerelem nélkül jártok. Éltesd nyugodtan, csak ne gyere ide rinyálni, se most, se 2-3-4-5-6 hónap múlva, hogy normális-e, hogy nem vagytok szerelmesek, meg hogy mit csinálj.

Tudod, a "tök ismeretlen" és a mindent elsöprő szerelem között azért van jópár lépcsőfok. Normális esetben z ember megismeri a másikat, megkedveli, majd elkezd a kedvelésnél erősebb vonzalmat érezni. Ez tipikusan a randizgatások időszaka, amikor egyre több időt töltötök együtt, megismeritek, és jobb esetben megszeretitek egymást. És ha megszeretitek egymást, akkor van értelme összejönni. Nem pedig fordítva.

Persze, ellenpéldát mindig lehet találni. Párszáz évvel ezelőtt, amikor a házasság még nem szerelmi alapon, a felek szabad akaratából történt, hanem a szülők döntötték el, általában érdek-alapon, akkor is voltak olyan párok, akik végül egymásba szerettek, és remek volt a házasságuk. Volt ilyen, csak nem ez volt a jellemző. Ugyanígy, ezzel a ti fordított módszerekkel sincs kizárva, hogy oltári nagy szerelem kerekedjen belőle. Csak baromira kicsi a valószínűsége.

De ámítsd csak magad, csak tudod, az a tényeken nem fog változtatni.

Simon Belmont: miért van az, hogy sok ember valamilyen természettudományos képletként tekint az életre? Hogy csak egy jó megoldása van az egyenletnek, aminek az összetevői állandók. Nem fizikai képlet vagyunk, az élet ugyan leírható így, vannak törvényszerűségek, igen, de szerencsére az emberi interakciók nem ilyenek. Az emberek személyiségüknél fogva kiszámíthatatlanok, egy ismeretlen az egyenletben, ami igenis befolyásolja a végeredményt.

Magyarul: attól még, hogy te csinálod úgy, ahogy csinálod, nem feltétlenül rossz az, ha más másképp csinálja. Ha neki így jó, ha ő így elégedett, akkor csinálja. De nehogy már valaki idegen akarja megmondani neki, nekem, bárki másnak az interneten keresztül, hogy amit csinál, ahogy csinálja, rossz, és csak kivételes esetekben lesz belőle valami jó végeredmény. Ez nem így működik. És nem normális meg nem normális emberekről beszélünk. Ez nem szelektál normalitás szerint. Valakinek így jó, neked nem. Ettől még nem lesz kevésbé általános vagy normális a jelenség.

Rosszul látod, én pont hogy nem egy képletként tekintek az életre.

Csak tudod, ami nem működik, azon kár magyarázkodni.

Ami meg sokaknál nem működik, talán nem kéne dicsőíteni.

"nem feltétlenül rossz az, ha más másképp csinálja. Ha neki így jó, ha ő így elégedett, akkor csinálja."

És neki így jó? Akkor szerintem olvasd el még egyszer a kérdést...

"De nehogy már valaki idegen akarja megmondani neki, nekem, bárki másnak az interneten keresztül"

Nem szabom én meg senkinek, hogy mit hogy csináljon.

Csak ha valaki vadidegenek véleményét vagy segítségét kéri, akkor ne csodálkozzon azon, ha vadidegenek megmondják a véleményüket, vagy tanácsot adnak.

" hogy amit csinál, ahogy csinálja, rossz, és csak kivételes esetekben lesz belőle valami jó végeredmény. Ez nem így működik."

Persze. Szóval ha valami 20-ból 19-szer nem vezet eredményre, akkor arra egyáltalán nem mondhatjuk, hogy csak kivételes esetben hoz jó eredményt. Miért nem? Mert te azt mondod?

Ugyan, kérlek...

Eddigi összes létező kapcsolatom a semmiből jött, nem ismertem korábban, nem tudtam a létezéséről sem. Találkoztunk, randizgattunk, egy pár lettünk, és időközben valamikor jött a szerelem is. Oké, nem volt olyan sok ez a kapcsolat, hogy azt mondjam, reprezentatív a minta, de részemről olyan még nem volt, hogy kialakult a szerelem, és csak utána kezdünk el járni.

A magam példájából indultam ki, és majdnem az összes ismerősöméből. Egyik barátnőm 17 évesen találkozott a barátjával egy buliban, volt nagyjából 2 randijuk, és onnantól kezdve már mint pár jelentek meg mindenhol. Ez volt 5 éve, azóta is boldogok együtt. És kb csak ilyeneket látok magam körül. Ebből indultam ki. Az én tapasztalatom tehát homlokegyenest az ellenkezője annak, amit ti mondtok.