Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet megmenteni ezt a kapcsolatot?
9 hónapja vagyunk együtt a Párommal. Távkapcsolat. Eleinte nagyon nagy hévvel indult, de mostanra elfáradtak a dolgok. Ő még nem akar összeköltözni,korainak tartja, így viszont egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Én kicsit nehezményeztem emiatt, Ő meg haragszik, sok volt a vita ezek miatt. Pár napja a haverja megkérdezte chaten, hogy vagyunk, én meg kiöntöttem neki a szívem, persze ez visszajutott a Párom fülébe, Ő meg számon kért emiatt. Azt mondta, utolsó csepp volt az, hogy én Őt kibeszélem a háta mögött (pedig csak annyit mondtam a srácnak, hogy bajok vannak). Lehet, nem ez volt életem legjobb húzása, de besokallt ettől. Azt mondta, hagyjuk abba ezt az egészet, elege van, betelt a pohár. Viszont mindig írt, jelentkezett másnap, valahogy nem tud elengedni egyszerűen. Ma is beszélgettünk, azt mondta, egyelőre nem ígér semmit, elege van a sok vitából. Hagyjam békén és majd meglátjuk a dolgokat.
Mit tehetnék? Ha hagyom, nem jelentkezek akkor hogyan fogok Neki hiányozni, hiszen elmúlnak a viták, amik az utóbbi időben jellemzőek voltak a kapcsolatunkra? Innen a távolból hogyan lehetne picit eszébe juttatnom, hogy létezem, hogy hiányzom Neki?
Ez így nem nagyon tűnik egy kapcsolatnak.
A távkapcsolat alapjáraton nehéz dolog,de ha nem is beszéltek,akkor mi marad?
Én megalázónak érezném ha a barátom azt mondaná hogy hagyjam békén és elege van belőlem. Inkább nem tepernék.
Minden problémát meg lehet vitatni emberi szavakkal, szerintem ez a titka egy jó kapcsolatnak. Tisztelni a másikat akkor is ha nem úgy táncol ahogy te fütyülsz. Én a helyedben lelépnék, nem kéne ilyen pasi.
Másfél éve élek távkapcsolatban (1700 km), és azért gyakorlott vagyok már... És ne haragudj, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt menteni kellene.
Csak a saját példámból tudok kiindulni, de... Nálunk pont az összeköltözés a cél, mivel ő külföldön él, de megbeszéltük, hogy először befejezem az egyetemet. A ti esetetekben 9 hónap után nem annyira korai már ez a gondolat, mivel most ő sem boldog. És főleg, ha lenne lehetőség a változtatásra, csak azért nem történik semmi, mert ő nem akarja...
Nem ígér semmit és hagyd békén? Ilyet én soha nem mondtam és nem is hallottam a páromtól. Akkor már nem lennénk együtt. Így semmi nem fog megoldódni. Le kell ülni és megbeszélni. Néha nálunk is betelik a pohár, de akkor, ha másképp nem tudjuk, skype elé ülünk és átrágjuk, mi is történt. Más megoldás nincs.
A "majd meglátjuk" pedig tudjuk, mit jelent. Félek, ha nem hagyod, olaj a tűzre, ha hagyod, akkor pedig nem azt fogod kapni, amiben reménykedsz...
Hát, nehéz ügy és sajnálom, de azért szurkolok. 21/N
Lehet csak nem akar megbántani, így inkább kételyek közt hagy, sajnos vannak ilyen gyáva pasik is.
Nem értem miért nem akarja az összeköltözést ha van rá lehetőségetek, a legtöbb távkapcsolatban az a gond, hogy ezt nem tudják megoldani és ezért megy tönkre a kapcsolat, de ha nektek adott a lehetőség, élni kellene vele, így ha mégsem illetek össze, az még hamarabb kiderül, ha meg igen, akkor élhettek boldogan, míg... :)
Én a helyedben egyébként beszélnék a sráccal és megmondanám neki, hogy döntse el mit akar. Bár én ilyen vagyok, nem bírom a bizonytalanságot és a tutyimutyiságot sem. Más megoldás nincs szerintem, hacsak nem kivárod, hogy hogy alakulnak a dolgok.
Remélem minden rendbe jön! :)
Addig is fel a fejjel!:)
22N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!