Miért érzem az életemet céltalannak, értelmetlennek?

Van férj van gyerek de mégis minden nap olyan egyforma.

Soha nem megyünk el a férjemmel kettesben sehova, meghitt helyre ahol ne futnánk össze haverjaival és csak velem foglalkozna.

Most elég válságos pénz hiányban vagyunk, csak abban reménykedem napról napra hogy ez fog változni.

Apránként gyűjtöm a pénzt a még ínségesebb napokra.

Ez előtt még ez sem érdekelt.

Nem köt le a vásárlás mert nincs miből a gyerekemnek meg van minden ruhája cipője előre 3 évre.

Ráadásul nem egyedül lakunk a házban és nem is saját a ház, nem csinálhatok kedvemre semmit.

Így még a takarítás sem élvezet mert minden oda kell visszatennem ahol a helye van semmit nem alakíthatok a szobámon kívül.

És még a gyereknevelésembe is bele van szólva, hogy mit mikor csináljak vele....

Ezért nem látom a jó dolgokat a gyereknevelésben sem mert hiába hogy tudom magamtól a dolgokat ,mégis mások már előre mondják hogy most mi következik.

Sokat ülök a gép előtt, amikor csak van lehetőségem, de ez azért van mert itt tudok komunikálni csak az emberekkel, mert szinte senki mással nem beszélek a családomon kívül itthon.

Minden nap kimegyünk sétálni 1 órát a gyerekemmel, mégsem szoktam senkivel találkozni és nem tudok barátkozni.

Nincsen mit várjak, nincsen esemény.

A férjem is kezd eltávolodni tőlem, nem tudom a gondok miatt e vagy mert fárasztó vagyok.

Hogyan lássak pozitívan?

Most nagyon negatívan gondolkodok.

Ha kimegyek a piacra olyan gyámoltalan vagyok, látszik rajtam hogy magabiztosság nem sok van.

De ez attól függ hogy reggel hogy ébredek.

Van mikor az emberek szemébe sem tudok belenézni és egyből elkapom a fejemet menet közben, mintha menekülnöm kéne vagy nagy ellenség lenne, pedig nem is ismerem akiről leveszem a szemem.

Ha valami probléma van , nem hogy megoldanám hanem inkább ki akarok belőle menekülni gyorsan tovább lépni mert az könnyebb.