Tényleg olyan hihetetlen, hogy a közös szerelmünk elvesztése miatt voltunk képtelenek tovább folytani a párkapcsolatunkat az exemmel?

Az is elég fura, elismerem.

De ez kb. olyan lehet, mintha valakiknek a közös gyereke hal meg (ami nem feltétlenül ok minden esetben a válásra, ezt elismerem). Egyszerűen ha egymásra nézünk, eszünkbe jut. Valahogy hiányt érzek, így már nem vagyunk teljesek.

A monogámon van a hangsúly, vagy azon, hogy olyan jó? Egyébként nem tudom, hogy akár monogám, akár poligám kapcsolat lehetne-e olyan jó, talán lehetne, de Ugyanolyan semmiképp sem. Egyébként egy ideje egy másik pasival monogám kapcsolatban vagyok, amire alapvetően nem mondanám, hogy rosszabb, egyszerűen más. Több a konfliktus, nehezebben beszéljük meg a dolgokat.. mégis van benne valami plusz a több negatívum mellett. Nem tudom miért, úgy érzem vele kell maradnom, és a legnagyobb nehézségek ellenére is kitartanom. Valahol nem értem miért küzdök 10x annyit, mintha visszamennék az exemhez, akivel a gyászon kívül minden rózsaszín, és az együttlétünk nagy része arról szól, hogy kölcsönösen imádjuk egymást.

A poligámiáról annyit, hogy az exem simán belemenne egy hármasba a pasijával, bár az új pasijára nemigen vágyom, bár nem rossz pasi.. Az "új" pasim(több éve tart a dolog) egyértelműen kijelentette, hogy nem hajlandó osztozni rajtam. Arról még nem esett szó, hogy arról mit gondol, ha én osztoznék őrajta.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__eskuvo__6..

itt megemlítem a sztorinkat egy komiban