Úgy érzem, kisajátítom a barátomat. Mit tehetnék ez ellen?

Szinte mindig vele akarok lenni, és nem szeretem, ha úgy megy el a barátaival, hogy megbeszélte hogy akkor VELEM lesz, de aztán telefonálnak és elmegy. Nem szeretem, amikor előtte pár órával közli hogy csak x ideig marad mert x-től találkozik velük, pedig úgy volt hogy itt lesz egész este. Még az is zavar, amikor előtte egy nappal szól, mert ha tudom hogy itt lesz (másik városból jár át miattam és munka miatt), akkor általában én tervezek hogy akkor hétvégén együtt leszünk és amikor előtte egy nappal szól mikor én már rákészülök a másnapra, kiborít. Általában ezek miatt (pl.:csak úgy elmegy mikor megbeszélte velem) nem csak úgy engedem el, hogy szomorú vagyok amiért nem lehetünk együtt, hanem mérges is vagyok hogy miért megy el mikor úgy volt hogy velem lesz úgy volt hogy x ideig lesz nálam és korábban megy el (de már kezd erről leszokni, és szól előtte 2-3 nappal hogy "fel tudjak készülni lelkiekben" rá). De ha előtte pár nappal szól, akkor nyugtázom magamban hogy el fog menni, nem velem lesz. Ugyanúgy szomorúan engedem el, de nem vagyok rá ilyenkor mérges.

Volt olyan, hogy jött hozzám, de nekem tanulnom kellett, és mondta hogy amíg tanulok hazamegy az itteni lakásukba és játszik egy kicsit a gépen - ez is rosszul esett, mert úgy volt hogy velem lesz. Már többször elmondtam neki, hogy nekem az is megnyugtató ha ott van mellettem még akkor is ha nem beszélünk nem foglalkozunk egymással. Végül megbeszéltük a dolgot, elmondta hogy ő nem megbántani akart, ő is velem akart lenni, de tudja hogy ha itt van akkor kevesebbet/rosszabbul tanulok mert sietek hogy hamarabb foglalkozhassak vele, és ezért ő csak össze akarta kötni a hasznosat a kellemessel.

Igazából alig találkozik a barátaival, de olyankor is szomorú vagyok, még akkor is ha időben szól, hogy elmegy és nem lehetek vele. Egyszerűen van ez a "tévképzetem" hogy ha "elengedem" nyugodt szívvel a barátaival, akkor majd rájön hogy milyen jó volt velük, és még többet akar majd velük lenni és végül alig lesz velem. Ugyanez vonatkozik a játékokra is. Ha gond nélkül hagyom hogy játszon, akkor majd érdekesebb lesz számára a játék mint én, és akkor emiatt is kevesebbet lesz velem. Úgy érzem hogy nem tudok ennél többet nyújtani és ha "elengedem" akár barátokhoz akár játszani, akkor elveszítem.

Mit tehetnék hogy javuljon a helyzet? Nem akarom elveszíteni, nem akarom börtönbe zárni, de mégis úgy érzem hogy ha minden problémázás nélkül engedem el akkor el fogom veszíteni!

Hogy ne sajátítsam ki őt? Az a tanács nem jön be hogy foglaljam le magam, mert ha még le is foglalom magam akkor is csak azon jár a fejem hogy elment pedig úgy volt hogy velem lesz és ehhez mág sajna az is jön hogy haragtartó típus vagyok így másnap ki is bukik a dolog és veszekszünk rajta egy kicsit. Mikor így megy el hogy nem szól előre hanem csak úgy hogy most nem eddig marad hanem korábban lelép miattuk, akkor akármivel foglalom le magam, ideges vagyok. De amikor szól is akkor is idegeskedem, hogy milyen jól érzi magát és velük többet akar majd lenni mint velem.

Segítsetek, nem akarom hogy szakítson velem, hogy börtönben érezze magát mellettem, nem tudom mit tehetnél!!

18/L

P.S.: ő az első barátom