Nagyon nehéz együtt élni a pároddal? Tudnátok mesélni, tanácsot adni?

Tudom, hogy nem ebbe a kategóriába tartozik a kérdés, de szerintem itt több és hasznosabb választ kapok mint bármely másik kategóriában, hisz itt családos nők/férfiak vannak jelen, akik az összeköltözésen már túl estek, ezért szeretném ha Ti osztanátok meg a tapasztalataitokat.

Elég fiatal vagyok, sőt.. 17 éves, de párommal úgy döntöttünk (23 éves), hogy szeretnénk össze költözni. Szerencsére a szüleink teljes mértékben támogatnak minket, és a lakás is nagyon jó, apu régi lakása , bérleti díjat nem kell neki fizetnünk csak rezsit, az pedig kettőnek 25.000.- lenne.

Én még iskolába járok , így keresni nagyon nem tudok, de ahogy az iskola engedi diákmunkát vállalok mellette. Nem fog sokat hozni a konyhára, de egy keveset tudok belerakni a közös kasszába, a gyerektartást meg ilyesmiket a szüleim már nekem fogják utalni és amíg nem végzem el a sulit kicsit segítenek is, persze nem az lesz, hogy mindig pénzelnek majd, csak bizonyos keretek között.

Párom havi 200.000.- t keres.

A házimunkával nem lesz probléma , mindent megcsinálok, főzök mosok,teregetek, mosogatok takarítok stb. Egyedül a porszívózást ruháztam át páromra.

Én még nem éltem együtt senkivel, páromnak viszont volt egy 4 éves kapcsolata , ők összeköltöztek, de a lány semmit nem csináltál és mindig panaszkodott neki..

Úgy vagyunk vele, hogy lakva ismerszik meg az ember.

Eddig nagyon be voltam zsongva, na most már , hogy közeleg az időpont be vagyok kaksizva..

Anyukám szavaival élve "elég nehéz eset vagyok"

Sajnos zűrös gyerekkorom volt, általánosba sokat szekáltak,

A szüleim elváltak, apa az új nője miatt egyáltalán nem keresett le se kakilt engem ami hatalmas törés volt számomra mert én hajtottam, hogy vissza kapjam szerencsére pár hónapja már változott a dolog de ez így ment 3 évig legalább, a nevelőapám egy jó szót sem szólt hozzám , mindennel csesztetett beszólogatott kiabált, ez is kicsit korrigálódott, de itthon is sok a vita egy időben minden nap ment, így eléggé kikészültem.

Ezért sajnos nálam kialakult egy probléma, méghozzá az, hogy nagyon hirtelen vagyok, ha valami nem tetszik egyből ideges leszek , olyanokat mondok amiket nem is akarok és megbánok, de ez egy ilyen 10 perc, kibeszélem magamból ( kicsit hangosabban mint kellene) azt ami nem tetszett és azt hogy miért, aztán elvonulok és 2 perc múlva mintha misem történt volna. Nem tudom kezelni nem tudok változtatni rajta.

A párommal nem sokszor fordult ez elő, hogy hirtelenkedtem , de amikor igen akkor nagyon jól kezelte.

Bosszant , hogy ilyen vagyok és nagyon nagyon félek, hogy ezt meddig tudja majd elviselni.

És az egésztől félek, hogy mennyire tudok majd megfelelni neki, jól teljesíteni, azt amit ő elvár majd.

Ti is féltetek előtte?

Rengeteg tervünk van, a barátnőm kint él külföldön a párjával és a kisfiával , nyáron kimennénk hozzá és ha tetszene oda költöznénk ( nem hozzájuk csak a közelükbe) , családcentrikusak vagyunk 3-4 év múlva gyermeket is tervezünk. Tényleg nagyon sok tervünk van.

A ismerőseim nagyon elbizonytalanítottak, hogy biztosan rengeteget fogunk vitatkozni, biztos nem ő lesz a férjem, biztos nem fog elviselni stb.

Mi tényleg komolyan gondoljuk és én tényleg próbálok majd megfelelni, visszavenni és minden tőlem telhetőt megtenni, egyedül a pénz ami kicsit kevesebb lesz a részemről egyenlőre , de félre ne értsétek nem fogok rajta élősködni. Nagyon félek, hogy nem fogok megfelelni.

Segítenétek?

El mesélitek nektek milyen volt az összeköltözés, mit éreztetek előtte?

Mit kell csinálnom, hogy jó legyen?

Bocsánat, hogy hosszú lett, tényleg nagyon bizonytalan vagyok már.

Kíváncsi vagyok tapasztalt emberek véleményére. Köszönöm! !!