Mást is zavar ez a jelenség? (Leginkább párkapcsolati tekintetben)

most akkor ki a hibás aki csinálja vagy aki hagyja?

mert sztem az ilyen kapcsolatokban 50-50%-ban "hibás" mindkét fél, és igen férfi létemre engem is zavar az ilyesmi...

Figyelj... Ez az ő életük. A Tied nem ilyen. Ez a lényeg.

Akik így élnek - és most gondolok a tahó csávókra és a panaszkodó szenvelgő nőkre is - NEM VÉLETLENÜL vannak ebben a helyzetben. Mentális probémák mindkettőnél. És illeszkedik világképübe ez az élet ezt érzik normálisnak, ha el is távolítanád őket egymástól egy másik ilyennel jönne össze mindkettő, mert a tahó csávónak ez az életképe, a mártírkodó csajnak meg ez.

Ez ellen nem lehet tenni.

Jegyzőkönyv kedvéért: Van ennek egy fordított változata is, mikor a "asszony" nyomja el a férjét és nevezi mindenért szerencsétlennek, tetűnek, marhának, baromnak, disznónak, teszetoszának... Meg sírdogál más csávók után a férje hallatára ("Jaj mér nem a Huffnágel Pistiihez mentem, nem hozzád te lúzer" "BEZZEG A KOVÁCS!!! 2 AUTÓT IS VETT A FELESÉGÉNEK!!! TE SZERENCSÉTLEN NEKÜNK MEG CSAK EGY BUZUKINK VAN") Mindegy mit tesz a csávó. De az is hülye, mert még élvezi is a papucs-életet.

Ők is legalább olyan betegek mint a kérdésedben említett emberek.

Engem is zavar, férfiként.

Minél többen gondoljuk így, és járunk el ennek fényében, annál jobb.

Vigyázz, kiket hibáztatsz.

Szerintem a probléma rendszerszintű (épp ezért lassú a változás).

Az említett férfiak nem úgy jöttek a világra, hogy telepítve volt az Asszonyállat 2.0 (ettől még ők felelnek a tetteikért).

Ugyanígy a nők sem úgy, hogy ők cselédek leszek.

Gyerekként, kamaszként beléjük ivódik az, amit a környezetükben tapasztalnak.

De ha mégsem, még akkor is lehet, hogy egy idő után visszavesznek a (jogos) elvárásaikból, mert nem akarnak 100 évet várni, hogy megváltozzon a társadalom.

Vagy megelégelik a mások felől érkező megvetést, az ismerősök véget nem érő vegzatúráját.

Az egyedüllétet, főleg nők esetén, még most sem igazán tolerálja a társadalom.

A nőtársadalom nagy része pedig nem fiatal és nem független.

Gyerekkel, anyagilag kiszolgáltatva, stb. sokkal nehezebb változtatni.

Pár dolgot túl dramatizálsz és pár dologgal én sem értek egyet, amiket említettél, de az alapokban biztos nagyon sokban eltér a gondolkodásmódunk.

"Otthon nem segít semmit, minden a nőre hárul."

A nő nem dolgozik semmit és minden pénzkeresés a férfire hárul. Látod, cserébe ezt adom. Nem mosogatok, nem törlök port, nem takarítok, ritkán főzök. Cserébe annyi pénzt keresek, hogy egy egész család bőven megél belőle. Mindenki azt csinálja amiben jó. A feleségem házimunkát végez otthon, én meg dolgozok kettőnk helyett is.

"Magának megenged olyan dolgokat, amiért a másikat elítéli."

Nálunk mindkét fél megenged magának dolgokat, amiért a másikat elítéli. Például én sokkal többet találkozom a barátaimmal, mint a feleségem a sajátjaival. Cserébe én sokkal kevesebbet lustálkodhatok a szabadidőmben (amiből alapból kevesebb van) és többet dolgozom.

" egyenrangú/egyenjogú partnerként tekinteni a párjára"

Az egyenrangúság nem azt jelenti hogy minden dolgot betegesen kényszeresen 50-50%-ban kell a két félnek csinálni, vagy hogy mindenben egyforma dolgokat tehetnek meg. Ahogy írtam, én végzem a pénzkereső munka 90%-át, cserébe a feleségem a házimunka 90%-át. Nekem kevesebb a szabadidőm, kevesebbet lustálkodhatok, de mellette többet találkozom a barátaimmal. Ő cserébe rengeteg szabadidővel bír, de mellette kevesebbet találkozik a barátnőkkel.

Szerintem az élet úgy működik hogy a férfiak alkalmazkodnak a nőkhöz és a nők a férfiakhoz. Nekem megvan az, hogy milyen típusú nőre vágytam hosszú távra. És megtaláltam. Ha te nem találsz férfit hosszú távra, akkor lehet hogy nem az egész világgal és mindenki mással van a baj, hanem éppen veled. Én mindig úgy állok hozzá, hogyha valamiben sikertelen vagyok, akkor magamat hibáztatom, nem pedig másokat. Magamat ugyanis meg tudom változtatni, de a világot nem.

36/F, 25 éves feleséggel, eddig 2 gyerekkel