Lehetek-e boldog még mellette? Mit tegyek? Tényleg bennem van a hiba?

Férjnél vagyok 3 éve, és van egy alapvető problémánk, ami most megint kiélesedett: mostanában folyton "lehúz". Bármiről beszélek neki, számomra fontos tervekről, jön rá a válasz "te úgysem fogsz soha..." Már kezdem én is elhinni neki, hogy igaza van és semmire nem vagyok jó. Az apja is ilyen, ebben ráütött. Mikor nem csinálja ezt, már azt hiszem minden rendben, megnyílok felé, majd egy óvatlan pillanatban újra belém mar, ezzel terrorizál. A támadási felület leginkább, hogy nincs munkám, (szüleimtől kapok/kapunk segítséget)emiatt mindig meg van az alárendelt szerepem. De mikor főiskolás voltam, és mellette dolgoztam is, akkor is úgy éreztem, mintha az én munkám kevesebbet érne attól, mert nőként végzem azt. Nagyon el vagyok keseredve, s már a váláson gondolkozom. Eddig védekezés képen zabáltam, mert mikor eltelítődtem mindig eltompultam, és akkor nem kellett tudomást vennem a gonoszkodásairól. De nem akarok így élni, védő falak (zsír) mögött. Sokszor beszéltünk már erről, de azt gondolom, hogy talán ezt már nem lehet belőle soha "kigyomlálni". Egyik pillanatban észbe kap, kedveskedik, úgy, hogy már az nekem kicsit nyálas-negédes is, a következőben meg úgy érzem gyűlöl engem és lenéz, azért mert nő vagyok, mert nem kapok munkát, mert elvégeztem a főiskolát, ő viszont soha nem fejezte be az érettségijét, mert elégedetlen a munkájával (pedig jól keres!). Korábban míg tanultam pont ezért vettem fel egy millió diákhitelt, meg tanultam a max ösztöndíjért (amit szinte mindig el is értem), hogy ne legyen az, hogy ő tart el. Most a munkanélküliségemet azzal próbálom ellensúlyozni, hogy itthon igyekszek helyt állni, finomakat főzni neki, kedveskedni, ezzel bocsánatot kérni a szerencsétlenségemért, amiért nem sikerülnek az állásinterjúk, de persze legtöbbször be sem hívnak. Próbálom pozitívan tartani az énképem ezen kudarcok ellenére is, mert ha ezt elveszítem semmim nem marad. És ő pont ezt tépázza. Mit tehetnék? Megváltoztathatom-e ezt a lenézést benne, vagy ezt "örökölte" ezt látta otthon, és ne pazaroljam rá az időmet? Gyereket sem merek bevállalni mellette mert tudom, hogy őt is bántaná ilyen módon (és egy gyerekkel én is még kiszolgáltatottabbá válnék neki). De amikor nem csinálja ezt, akkor meg jó vele. De folyton ott van bennem a készenlét, hogy mikor fordul át támadóba. És mikor már elalszik a gyanakvásom, akkor rákezd, mintha megérezné, mikor vagyok a leggyengébb. Kérlek segítsetek! :(