Másodszor sem tudja eldönteni, én kellek-e neki, vagy valami más. Mit tegyek?

Hosszú történet lenne, sajnos nincs időm teljesen kifejteni, de a lényeget leírom.

Két hónpig voltam együtt egy sráccal, aki előtte közvetlenül dobta az előző párját(3 és fél év után). A lány nagyon "kapart" utána, találkozgattak is, eleinte csak azért, hogy a lány elvigye a holmiját, de később sajnos újra összemelegedtek. És válaszút elé állítottam a srácot, és ő az előző lányt válaszotta, hogy rendbehozzák, amit még rendbe lehet. Ezt akkor megértettem, és kicsit még büszke is voltam rá, mert nem dobja el rögtön a régit, csak mert talált egy újat. Rendbe akarta hozni a kapcsolatot, ekkor úgy tünt, hogy a lány is. De a lány nem változtatott semmin, amit a srác kért tőle, így újból szakításra került a sor.

A szakítást megelőző napon a srác eljött hozzám, panaszkodott kicsit, próbált közeledni, én hárítottam, mondván, amíg végleg nem szakít a másikkal, én nem kezdem újra vele. A konkrét problémákról, ami a végleges szakításhoz vezetett náluk (legfőképp a lány őszintétlensége, hűtlensége és a kapcsolattal való nemtörődömsége) nekem ekkor még nem beszélt. Annyit mondott, hogy nem jó már ez neki úgy, ahogy van.

Két nap múlva hallottam róla, azt írta e-mailben, hogy végleg vége a másik lánnyal, de most egyedül akar lenni. Megértettem, hiszen én is ezt tanácsoltam neki.

De egy-másfél hét után már sem ő sem én nem bírtunk a vágyainkkal, és szinte ugyanabban a percben írtunk egymásnak mns-en, hogy mennyire vágyunk a másikra.

Ő nem akar még mindig párkapcsolatot. Szeretne nem kötődni senkihez még egy darabig, én viszont mindennél jobban szeretnék hozzá tartozni.

Rendszeresen találkozunk, együtt bulizunk, hatalmasakat szeretkezünk, együtt töltünk hosszú, kellemes hétvégéket, de mindezt anélkül, hogy kimondanánk, vagy hogy bárki is tudna róla: "Mi egy pár vagyunk.".

Én még most is nagyon türelmes vagyok vele szemben. Szeretnék vele lenni, mert ő a legtökéletesebb férfi, akivel eddigi életem során találkoztam, de ő most "élni" szeretne. Ki szeretné pihenni azt a sok fáradtságot, ami az előző kapcsolata alatt felgyülemlett benne. Én mindeközben reménykedek. Tudom, hogy megéri várni rá.

Hozzátartozik, hogy ő 27 én 26 éves vagyok, tehát már nem vagyunk tinik, akik ne tudnák eldönteni, mi a jó nekik...

Ő viszont néha "Te hány gyereket szeretnél?" kérdéseket tesz fel és arról érdeklődik, hogy mennyire fogok neki hiányozni, míg a haverokkal nyaralni(kanbuli) megy(3 és fél éve nem mehetett így el), másik percben pedig szabadságra van szükségem, nem akar nagy szülőknekbemutatós kapcsolatot(mellesleg a szüleimnél nem ő a kedvenc éppen, talán érthető is, hogy miért). A harmadik percben együtt vacsorát főzünk és megmossuk egymás hátát, a negyedikben megint szabadság kell, az ötödikben pedig az előző szakítás óta megszűnt jóéjt-puszi sms-eket reklamálja...

Tudom, hogy bonyolult az emberi elme és a szív még bonyolultabb, de valaki mondja meg mit kellene nekem tenni.

Úgy érzem jól teszem, hogy "várok" rá. Amikor felhoztam neki a témát, hogy félek, talál valaki jobbat pl. a nyaralás alatt, arra azt a választ kaptam, hogy ne fogjam így fel, mert a negatív gondolkodás miatt tényleg nem lesz már belőlünk semmi. Én viszont tényleg félek, hogy talál valakit, miközben én itthon várom, hogy végre hazajöjjön.

Várni vagy nem várni? Ez itt a kérdés!