Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van-e olyan, aki a jelenlegi párját a kapcsolat előtt már régebben ismerte valahonnan - de akkor képtelenségnek, lehetetlennek tűnt volna, hogy valamikor egy pár lesznek majd?
Olyan történetre lennék kíváncsi, hogy valaki a jelenlegi párját a kapcsolat előtt valamilyen okból már ismerte, de akkor szóba sem jött, hogy egymáshoz közel kerüljenek, sőt ha valaki ekkor mondta volna, hogy később együtt lesznek, biztos képtelenségnek tartotta volna - aztán sok idő múlva, más körülmények között mégis egymásra találtak.
(Azért írtam, mert hasonló helyzetben vagyok, és kíváncsi lennék ilyen történetekre - a házastársammal korábbi munkahelyi kapcsolatban voltunk évekig, de akkor mindkettőnknek volt valakije, eszünkbe sem jutott egymás felé közeledni. Aztán évek múlva, egészen más okokból találkoztunk, amikor kialakult valami. Mindenesetre nagyon sokat csodálkozunk rá arra az időre, amikor nem is gondoltuk volna a másikról, hogy életünk párja lesz...)
Igen. Jelenlegi párom, munkatársam volt. Volt párkapcsolatom, kettő is, az idő alatt, amíg munkatárak voltunk.
Nem kedveltem, eléggé idegesítő alaknak tartottam. Örültem, amikor elment máshova dolgozni :D
Aztán munka kapcsán megint találkozunk, elkezdett udvarolni, én tökre kiakadtam, hogy mit akar tőlem, hagyjon békén. De nem hagyott, olyan kitartó volt, hogy meggyőzött :D
Azóta eltelt több, mint 10 év és még mindig együtt vagyunk :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!