Párkapcsolati mélypont, helyrehozható vagy hagyjuk a fenébe az egészet?

A Párommal mélypontra jutott a kapcsolatunk (Ő 30 éves férfi, én 36 éves nő). Azt mondja, Ő nem bízik bennem még, a bizalom Nála sokára alakul ki, mert már sokan átverték (anyagilag, érzelmileg megcsalták). Bár már alakul számára a bizalom felém, "de még mindig nem az igazi", sokszor visszaesik egy-egy veszekedés alkalmával (egy kapcsolatban szerintem a kezdeti időszakban is kell a másikban bízni, szerinte meg ez hülyeség). Kezdetekben gyönyörű üzeneteket írt, aztán egyik nap színt vallott: az a meghódításhoz kellett Neki, "mert ezt akartam hallani", valójában Ő nem ilyen, sokkal kevésbé romantikus, így ne várjak Tőle ilyeneket, ne éljem bele magam a helyzetbe, lesznek mélypontjai is. Egyre kevesebb az sms, az üzenet Tőle és nem is nagyon akar kedveskedni, egyre többet dolgozik, és a munkára fogja azt, hogy miért nem tudunk sokszor kommunikálni, találkozni. Igaz, még nem vagyunk túl régóta együtt (kevesebb, mint egy év). Nem tudom, hol kezdjem újraépíteni ezt az egészet. Én kezdetben 110%-ot adtam ebbe az egész dologba, az ismerőseim mind azt mondják, hogy elkényelmesedett ezáltal. Sok minden működik köztünk, jókat nevetgélünk, jó a szex, vannak mély beszélgetéseink is, a barátaink, rokonságunk elfogadta, kedveli a másikat. Viszont úgy érzem, nem Ő az a férfi, akit megismertem, nem tudom már sokszor hová tenni ezek miatt. Szóban kimondja, hogy szeret, legtöbbször mondjuk csak azután, hogy én azt mondom, szeretem, akkor jön utána az "én is" mondat. Már próbáltam Vele beszélgetni erről, amivel még jobban elbizonytalanítottam. Azt mondta, hogy ha nekem kevés az, amit ad, akkor nincs miről beszélnünk. Egyre többet mondja ezt, pedig én nagyon szeretem, csak érzem, picit mélypontra kerültünk és szeretném kettesben megoldani a problémánkat, de egyre jobban elmérgesednek a dolgok köztünk. Régen azt mondta, szeretné, ha összeköltöznénk, most meg már azt, hogy szerinte ezzel még várjunk, mert most sok a baj, nem feltétlenül kell meglépnünk még ezt. Túl gyakran mondja azt, hogy szakítsunk, mert ez így nem lesz jó, sok a vita, Ő nem tud egyelőre többet adni, ha én belemegyek, hogy jó, akkor szakítsunk, mert úgysem tudunk közös nevezőre jutni, akkor meg elkezdi, hogy jó, adjunk még magunknak egy utolsó esélyt, hátha működik majd. Már túl vagyunk ezernyi beszélgetésen, és minél többet beszélünk erről, úgy érzem egyre jobban nő a lavina, egyre több a sérelem, egy idő után már csak mondvacsinált dolgok miatt csapkod jobbra-balra, semmi érvet nem hoz fel, és meg sem hallgat. Én szeretem Őt még nagyon, de félek, túl sok energiát fektetek már bele ebbe az egészbe. Egy hét múlva együtt töltünk egy pár napot, azt mondja, ha az nem fog úgy alakulni, akkor vége, mert felesleges húzni már szerinte. Honnan kellene ezt az egészet újraépítenünk? Mit kellene személy szerint tennünk ahhoz, hogy visszaálljon a régi rend, esetleg elmúljanak a sérelmeink?