Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy hozzam helyre? Külföldre menekültem, de én nem akarom elveszíteni. Mit tegyek, hogy minden jó legyen?
Így is szinte hihetetlen volt, amikor tényleg összejöttünk, szinte a fellegekben jártam.
De aztán májusban sok lett a titkolózás, a bujkálás, hazudozás (titokban voltunk együtt). Kétségbe estem és kvázi elszöktem, vagyis egész nyáron külföldön voltam, próbáltam továbblépni. De képtelen voltam, pedig szinte mindent megpróbáltam.
Aztán most szeptemberben hazajöttem Pestre és először levegőnek néztük egymást, ami elég nehéz, mert naponta találkozunk. Két hete beszélgettünk és azóta már néha-néha dumálunk, akár neten, FaceTime-on, vagy telefonon.
És már szóba került az, hogy esetleg újra megpróbáljuk.
Szeretném valamivel lenyűgözni, amitől totál odáig lesz és egy kicsit elfelejteti vele, hogy elmenekültem.
17/L
Nem szó szerint. Csak ő nem tudta, hol vagyok. Vagyis tudta, csak később.
Hotelekben laktunk.
Nem, egyetemista legjobb barátnő jött velem.
Más egyéb roppant fontos kérdés?
Nem viccből kérdezem, de megmondanád, hogy mi az a Facetime?
Aztán válaszolok.
A FaceTime olyasmi mint a Skype. Csupán ez az apple fajta verzió :)
Szinte minden ios-t futtató eszközön megtalálható.
Ha jól elvoltatok akkor miért szöktél ki?
Abba nem gondoltál bele hogy ez neki szarul esett?
Akkor úgy volt, hogy szakítunk, mert neki is elég sok veszíteni valója volt, én pedig tartottam a szüleim véleményétől vele kapcsolatban, meg nem akartam, hogy neki baja származzon abból, hogy velem van.
Ez volt május végén, én a suli utolsó 2 hetében már nem is voltam Európában, ahogy lehetett, elhagytam az országot, minél messzebbre akartam kerülni Tőle, ami sikerült is.
De az, hogy elnyomom az érzéseimet nem egyenlő azzal, hogy el is tűnnek és ahogy hazajöttem, újra kezdődött a vonzalom, meg minden...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!