Elfogadjátok a párotokat olyannak, amilyen, a hibái ellenére is? (bővebben lent 25/N)

Egy hónapja szakított velem a barátom, egy év után, és iszonyatosan szenvedek. Főleg,mivel magamban keresem a hibát. Elmondása szerint az volt a gond, hogy neki nagyon más gondolkodása van,mint a legtöbb embernek, és nagyon kevés emberrel találkozott, aki megértené. Sajnos velem sem érezte ezt. Szerinte gyerekes is vagyok, mert nagyon tudok szeretni, rajongani, ő pedig úgy gondolja, hogy értelmes, felnőtt ember nem rajong senkiért, maximum a gyerekeiért. Nem mondom, vannak hibáim, amiken - magam miatt -igyekszem is változtatni, de szerintem ha valakit igazán szeretsz, elfogadod olyannak, amilyen. Ő már a kezetekkor megmondta, hogy bizonyos dolgokat nem kedvel bennem, de ezeket leszámítva minden rendben. Sajnos, valószínűleg akkor soha nem szeretett. Össze vagyok törve. Azt is mondta, hogy ő még nem találkozott olyan nővel, akire azt mondaná, hogy ő az igazi, akit maximálisan elfogadna. 27 éves vagyok, kétszer voltam eddig szerelmes ( egyszer 3 éve, meg most őbelé), és mindkét esetben teljesen oda tudtam adni magam a kapcsolatba. Azt mondja, hogy ő erre nem lenne képes, meg hogy csak arra gondoljak, mennyi ember van a világban, nincs olyan, hogy igazi, mert mindig van jobb, csak nem kell észrevenni, ha épp van párod. Sokszor mondta ezt, mikor párkapcsolatra terelődött a szó, és mindig rosszul esett nekem. Igaz, szerintem is több meber van, akiből igazi lehet, de ha igazán szeretek valakit, akkor nem ez jár a fejemben. Lassan 26 éves leszek, kicsit aggódom, vissza kellene szereznem az önbecsülésemet, és túltenni magam ezen. Azt mondják, akkor vagy igazán valakihez, ha a hibái nem idegesítenek. Engem nem idegesítettek az övéi. Úgy látszik, ő nem így volt velem.