Ezt vágta hozzám, tényleg igaza van?

Akkor sincs igaza.

A járáshoz két ember kell. Ha az egyik nem akarja, akkor az az ő egyéni döntése, amin nincs mit számonkérni.Senki nem kötelezhet arra, hogy akaratod ellenére járj valakivel, csak azért, hogy a kényes kis lelkecskéjét nehogy megbántsd.

Az, hogy ő egy egyszerű szerelmi csalódáson 13 év alatt sem tudott túllépni, az végképp nem a te hibád, hanem az ő defektje.

Meg azért az is sokat elmond, hogy hiába te voltál a "nagy szerelme", lazán összejött utána mással.

Te most komolyan elhiszed, hogy azért, mert ő elcseszte az életét, az a te hibád? Ne legyél már ekkora birka!

Nem te kényszerítetted, hogy menjen hozzá ahhoz, akit nem szeret, sőt mitöbb, nem is te kényszerítetted arra, hogy gyereket csináljon.

Amit ő csinál, az egyszerű bűnbak-keresés. Elég töketlen dolog, mit ne mondjak. De végül is a célját elérte: a saját hibái miatt sikerült neki téged rossznak beállítani. Te meg ugye mindet szépen bekajálod.

Tudod, ha annyira te lettél volna élete szerelme, akkor mindent megtett volna, hogy újra együtt legyetek. NEm 13 év múlva, hanem ott, akkor, addig küzd, ameddig reálisan van esély, hogy újra összejöjjetek.

Még azt is megkérdőjelezem, hogy tényleg komolyan gondolja-e, amit mondott arról, hogy te voltál élete szerelme. Szerintem ennél sokkal egyszerűbb a kép: ő tök jól megvolt nélküled - bizonyítja ezt az is, hogy már gyereke van -, viszont az élete nem úgy alakult, ahogy szerette volna, talán a házassága sem valami tökéletes, csak gyáva szembenézni azzal, hogy talán elszúrta az életét, és ezért téged próbál meg okolni a saját életvezetési kudarcaiért.

Az meg, hogy egy csalódást 13 év alatt ne heverjen ki valaki, elég beteges dolog. Mindenkit érnek csalódások, van, hogy elég nagy csalódások. Engem is még fiatal huszonévesként dobozz az akkori barátnőm, akivel előtte úgy gondoltuk, hogy mindkettőnknek ez életünk szerelme. Méghozzá egy mondvacsinált hülyeség miatt dobott. Pokolian voltam utána hónapokig. De idővel talpra álltam, és miután a köd felszállt, jól láttam, hogy azért közel sem volt ez olyan hű, de tökéletes kapcsolat. Főleg, hogy csak így vége tudott lenni. Persze, akkor, meg utána még hónapokig azt hittem, hogy ez volt életem szerelme. Aztán utólag bebizonyosodott, hogy mégsem.

Évekkel rá összejöttem egy olyan lánnyal, akit ismét életem szerelmének tartottam. Tényleg sokkal mélyebb és jobb volt a kapcsolatunk, mint ezzel az elsővel. Aztán végül ennek is szakítás lett a vége, amiben sajnos az én hülyeségem is közrejátszott. Kikészültem, amikor szakított, de idővel itt is sikerült talpra állnom. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, legjobb barátok vagyunk. Viszont már látom, hogy hiába volt ő a mindenem, tényleg nem illettünk teljesen össze. MEgpróbáltuk újra, de nem ment. Ez is hónapokig fájt, de túlléptem rajta. Felhánytorgatni, meg számonkérni rajta, hogy akarata ellenére miért nem járt mégis velem, nem lenne pofám.

Most együtt vagyok egy olyan lánnyal, akivel ugyan nem volt meg kezdetektől az a nagyon intenzív lángolás, de idővel azzá alakult. És ő tényleg életem szerelme, és cseppet sem bánom, hogy a múltamban minden úgy történt, ahogy.

Úgy gondolom, ez a normális. Évtizedekig keseregni egy csalódáson beteg dolog.

Hogy ki hibás az ő boldogtalanságáért? Leginkább ő. Te semmiképp.