Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
2 férfi van az életemben! Van egy 5 éves élettársi kapcsolatom, de kb. fél éve megismerkedtem egy másik férfival, akivel azóta is tart a kapcsolatom, titokban és szeretjük egymást. Mitévő legyek?
Ha egyiket sem akarod elveszíteni, valószínűleg mindkettőt el fogod veszíteni.
Azt írod, a szeretődet szereted. Akkor mi itt a probléma? Szépen megmondod az élettársadnak, hogy részedről ennyi volt, nem őt szereted, és elköltözöl. Ne legyél gyáva! Szerintem mielőbb döntsd el, mit akarsz: az élettársad helyében én már ezért a fél év hazudozásért is kiraknám a szűröd.
Le lehet pontozni, ez a véleményem.
Én voltam hasonló helyzetben. Vagyis kicsit hasonlóban, ugyanis én 3. év után elköltöztem az exemtől, a szakítást nem tudtam még akkor kimondani, csak szerettem volna lazábbra fogni a dolgot. Valamennyire szerettem még őt, de nem úgy, mint partnert. És nekem nem konkrét szerelmem volt mellette, csak simán úgy éltem az életem, mintha nem is lenne párom. Mondjuk nem volt nehéz, mert hetente max egyszer találkoztunk, szexuális kapcsolat meg nem is volt közöttünk, ennek ellenére négy és fél évig húztuk. Én egyszerűen gyáva voltam, nem mertem kimondani, hogy vége, még magamnak is bizonygattam, hogy ha kiélem magam, akkor lehet ebből még valami. Ő meg nem akarta kimondani, hogy vége, mert valamennyire kényelmes volt neki ez a dolog és tökéletes anya lettem volna a gyermekeinek miután lenyugszom.
Ennek ellenére végre megtettem, rászántam magam és bár akkor volt sírás-rívás, végül egy percig sem bántam meg.
Őszintén kérdezd meg azt magadtól, hogy el bírod-e képzelni, hogy az élettársaddal éld le az életed, gyermekeket szülsz neki, akár néhány éven belül és csak őt szereted. Ha igen, akkor nem kérdés, hogy elhagyod a másik férfit. De ha a válaszod nem, akkor lépned kell.
Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!