Normális a felfogásom, vagy egy kicsit jobban bennem kéne lennie a "félsz"-nek?

2 hónapja vagyunk együtt a barátommal. Előtte volt egy 3 éves kapcsolatom, ahol megcsaltak, megaláztak, szóval nagyon nehezen jutottam túl rajta, nehezen bíztam meg az emberekben, férfiakban, de 1év után sikerült, most ismét szerelmes vagyok.

DE az az igazság, hogy nem akarok olyannyira nagyon kötődni hozzá. Nem azért, mert nem bízom benne, vagy nem szeretem... Megbízom teljesen nem ezzel van a gond. Csak egy kicsit akkor is bennem van, hogy ha egyszer megtették velem, megtehetik megint (tudom ez benne van a pakliban).

Ő nem olyan srác, szeret, imád, de néha azon problémázik, hogy ha összekapunk akármilyen kis apróságon akkor én nem drámázok rajta, nem hozom fel napokig és emiatt úgy látja, hogy én "könnyedén veszem a kapcsolatot".. igen, mert fiatal vagyok, nem akarok véresen komolyan belefojni, én csak szeretni akarom gátak, feszélyek, "örökre" nélkül... és kész. Aggódom, hogy elveszítem ezt éreztetem is vele, akkor viszont nem értem..

Nekem fura a felfogásom vagy ez normális 22 évesen ? Vagy neki van valamilyen feszélye, valamilyen komplexusa ???