A "Szeretlek" kimondása (? )

A barátommal kb. 4 hete vagyunk együtt. Az előző kapcsolatainkban nagyot csalódtunk, ezért az elején mindketten nagyon zárkózottan álltunk a másikhoz, mivel nyilvánvalóan egyikünk sem akart újra csalódni. Ő azt mondta, h akkor fogja kimondani, h "Szeretlek!" mikor úgy érzi, h a másik tényleg kiérdemelte, ugyanis ennek a szónak szerinte nagy súlya van. Egyet is értettem a véleményével, mivel én akkor úgy véltem, h a tettek nagyobbak mint a szavak (Most is így vagyok amúgy ezzel...). Pár napja bemutattam a szüleimnek, mivel anyu nagyon ragaszkodott ahhoz, h ők is ismerjék meg ha már együtt vagyunk és ide-oda járkálunk. A barátom örömmel bele is ment, nem gondolta elhamarkodottnak. Azóta úgy érzem, h még jobb a kapcsolatunk, de kezdem hiányolni azt a bizonyos "Szeretlek!" kimondását... Az éreztetéssel nincs baj, mert nagyon érezteti, h szeret, de mégis. Vannak olyan meghitt pillanatok, mikor olyan jól esne hallani is. Van 1-1 olyan momentum, mikor már a nyelvemen van a szó és szinte ki is mondanám, de beugrik, h amíg ő nem mondja ki addig én se akarom... És sokszor ennek a hiányában már úgy érzem, h picit üldözési mániám lett, mindenből a rosszat szűröm le. Pl. ma mikor indult haza 2x is megkérdeztem, h mikor jön újra és vagy tényleg nem hallotta, vagy úgy tett mint aki nem hallotta meg és ezért nem adott semmi választ... Persze nem búcsúzott el másképp és az est folyamán se viselkedett furcsán, csak válaszadás "elfeledését" nem értettem... :) Vagy már csak én félek ennyire az újabb csalódástól, h mindenből csak a rosszat szűröm le? :/